Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1917

7

Ma is egy igen kedves, talpig derék társunk elvesztése, emlékének felújítása gyűjtött egybe bennünket e helyen. Petrás Györgyöt nélkülözzük fájdalmasan, őt siratjuk könnyeink előtörő árjával, az ő életét s tevékenységét óhajtjuk lelki szemeink elé varázsolni és abból tanulságot meriteni. — Mert ő is a világháború áldozata, az ő lelkének szárnyait is a világégés csapkodó lángjai perzselték el, kormányától megfosztott teste a mindent elhamvasztó zsarátnoktengerben hamvadt el.

Érzékeny lélek volt, gyenge idegzettel és mig egész életét s munkásságát annak a célnak szentelte, hogy tanítványaiban fejlessze, erősítse a testi és lelki világot összekötő szálakat: az idegeket, hogy megteremtse s megszilárdítsa a testi s lelki erők összhangját és egyensúlyát tanítványainak ezreiben — addig az ő idegei felmondták a szolgálatot, nem bizonyultak megbízható közve- titőknek, eltorzítva közölték a külső világ eseményeit, hangulatait a belső világ középpontjával, a tudattal s igy aláásták lelkének egyensúlyát. Mig tanítványainak lelkes csapatai ép testtel, erős lélekkel küzdöttek az ádáz harcok véres mezején, szereztek hirt, dicsőséget s haltak hősi halált drága magyar hazánkért, Petrás némán, magába mélyedve vívta szörnyű tusáját, kínzó türelmetlenséggel várta a nagy felfordulás közepette a rendes viszonyok ujra- születését s midőn újabb és újabb bonyodalmak késleltették ennek bekövetkezését, végletekig izgatott lelke reménytelenül roskadt össze, a halál megváltó karjaiban keresett menedéket, — közvetett áldozata lett a háborúnak. A csendes, zajtalan élet híve, a rend és pontosság mintaképe az örök béke, az ékes rend, a tökéletes összhang eszményi világába költözött.

Tanulságokban bővelkedő, érdemes élet zárult le ; méltó, hogy határkövénél visszapillantsunk rája s a kegyelet szelíd fényénél vegyük szemügyre egyes mozzanatait.

Petrás György Szarvason, Békés megyében született 1871. november 24-én. Szorgalmas, munkás iparosszülők gyermeke volt. A szülői házban tisztaságot, rendet, pontosságot látott maga körül napról-napra, az életet komoly oldaláról ismerte meg, megtanulva, hogy munka annak sava, ez óvja meg a romlástól, ez teszi értékessé s érdemessé, ez szerez megelégedést, jólétet s alapja az egyéni és családi boldogságnak. Ott a családi körben vésődött be zsenge leikébe a korral mindinkább erősbödő jellemvonásként a munkaszeretet, a munka gyümölcseinek, áldásainak helyes és józan értékelése s megbecsülése: a takarékosság; a mindkettőtől el-