Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1916

6

jövendő sorsa felett; Ti voltatok azok — kedves fiaim - akár itthon maradtatok az ősi tűzhely mellett őrszemek gyanánt, akár velünk menekültetek az ellenség dühe elől, akik már az első kedvező pillanatban felkerestetek engem, velem aggódtatok iskolánknak oly sokáig bizonytalan sorsa miatt, s mindmáig oly hosszú időn át folyton kérdezgettétek tőlem : mikor nyílnak meg újból a Székely Mikó-kollégium kapui, mikor térhettek vissza ismét közös alma materünk kebelére, hogy az erőszakosan félbeszakított szent munkát újból megkezdhessétek, s kötelességeteket teljesíthessétek.

Szívesen vallom meg, kedves fiaim, ebben az ünnepélyes pillanatban, hogy iskolánk és kötelességetek végzése iránt tanúsított meleg érdeklődésetek nemcsak jól esett nekem, de szilárd meggyőződéssé is érlelte bennem azt a régi hitet, hogy — a szerencsés ellenség végig gázolhat ugyan hegyeink és rónáink felett, hosszabb-rövidebb ideig birtokába is veheti Székelyföldünket, de a mig egy székely szív dobog, mely a legválságosabb pillanatokban is a maga szoros kötelességének, s önként választott hivatásának élénk és bizonyos tudatát ápolja kebelében, addig más nép tartósan úrrá nem válhatik őseink sirhantja felett.

Szükséges-e tehát, hogy a reátok váró munka komolyságára, s kötelességetek hűséges teljesítésére buzdítsalak titeket ?

Hiszen Ti már nemcsak érzitek, de jól is tudjátok, hogy az az élet-halál harc, melyet már évek óta vívnak a két hatalmas táborra szakadt különböző nemzetek, nemcsak az igazi harctereken, de itthon a front mögött is folyik, ott is — itthon is szedi áldozatait, ott is — itthon is szakadatlan utánpótlást kíván, s végül is azoknak a nemzeteknek juttatja a győzelmi babért, melyeknek fiai — egy érzésben és egy gondolatban összeforrva — testi és anyagi erejüknek s mindenek felett szellemi képességeiknek a legjavát állítják a csatasorba, s ha kell, életüket és vérüket is szívesen áldozzák a haza oltárára.

Jól tudjátok, hogy ez a küzdelem nemzetek és államok sorsa és jövője felett fog dönteni, s ha azt akarjuk, hogy a nagy leszámoláskor a mi maroknyi magyar nemzetünk is a diadalmas nemzetek közé számittassék, akkor egy pillanatot sem szabad tétlenül elvesztegetnünk, akkor minden percet fel kell használnunk, hogy szellemi képességeinknek s testi és anyagi erőinknek mi is a legjavát állíthassuk a csatasorba.

E szellemi és anyagi erőfeszitésre ma már nemcsak őseink példája kötelez, kik ezt a gyönyörű földet világszerte ismert vi-