Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1916

4

Néhai tiszteletreméltó egyénisége. Midőn intézetünk szolgálatába szegődött, munkakedvének és erejének teljességében állott. Szerény, csöndes természetének kedvére való volt a kies fekvésű, verőfényes kis város eseménytelen környezete s a duzzadó erejű székely ifjúság bő aratást ígérve sarkallta nagyszabású programm alkotására. Mint született szisztemata-természet, lelkesen és rendszeresen látott hozzá a tanulók testi erőinek kifejlesztéséhez s az örömteli, vissz- liangos készség, mit bennök keltett, magát is mind magasabb és magasabb célok felé ragadta s ez emelkedő pályán egymásután jutottak felszínre a benne rejlő talentumok. így esett, hogy a kollégiumi tornavizsgák egyre népszerűbb és iátogatottabb ünnepeivé váltak a város társadalmának. Az érdeklődők és a szülők egyaránt lelkesedve tapasztalták, hogy a szépségnek minő változatos lehetőségeit tudja kicsalni az ifjú székelyek acélos izmaiból; de egyben affelől is megbizonyosodtak, hogy mily igazán megértő és magas késziiltségü kezekbe van letéve gyermekeik testi gondozása.

A bő gyüinölcsözés nem maradhatott véka alá rejtetten a kollégium falai között: az ifjúság nyilvános vetélkedésein is kamatoznia kellett annak. A hol diákjaink az ő vezetése alatt megjelentek, mindenütt becsületet szereztek a székely névnek. Ez az elismerés dicsőséggé fokozódott akkor, midőn a budapesti tornaversenyen az országos vándorlobogót vívta ki a Székely Mikó- kollegium csapata.

Családot az érző lelkű ember nem alapított. Az egyedülvaló- ság amúgy is visszahúzódó hajlamát beteges érzékenységgé növelte meg. Egyre üresebb és fanyarabb ízű lett körülötte a világ. Az élettől mind messzebb és messzebb húzódott el s lassanként legkisebb hántásait is súlyos sérelmekként szenvedte át. Ilyen lelki állapotban érte utol a világháború, melynek eseményeit szokatlanúl nagyfokúvá fajult szenzibilitása fájó személyes élményekké minősítette át. Világgal és magával való meghasonlott volta a természetes életösztönt olyannyira kiölte belőle, hogy végre is erőszakkal tépte szét a fátyolt, mellyel a Mindenható „a nem ismert tartományt, honnan nem tér meg utazó“, az élők. szeme elől eltakarta, így lön ő is, mint annyi mások, bár nem a harcmezőn esett el, mégis a háború áldozata.

Mi pedig a veszteség fájó érzetével állunk meg sírja fölött. Mert mentői több életet kívánnak odakíinn a harcos idők, annál drágábbá, értékesebbé válik az egyes ember, mert elvesztésével gazdátlanná válik munkaköre s egyre több mező marad parlagon