Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1916

43

gével is elmondani nekünk, hogy az alatt a néhány hónap alatt a testi és lelki szenvedések iskolájának hány évfolyamát jártuk ki és végeztük el több-kevesebb eredménnyel és szerencsével mindany- nyian, kik most itt az ősi szokás szerint összegyülekeztünk ? ...

Ki merne közülünk már most felkiáltani a római történetíróval, hogy „sine ira et stúdió“, „harag és elfogultság nélkül“ tudja megírni azoknak a napoknak és eseményeknek történetét, a melyekre való puszta visszaemlékezés egyik pillanatban az emberi és haza- fiúi öröm pírját, de a másikban a nemes és indokolt emberi harag s a hazafiui szégyen lángolását varázsolja arcunkra s még a tollat is megreszketteti kezünkben, ha a minden sebet gyógyító idővel napról-napra tompuló érzéseinket s kétségtelenül halványodó emlékeinket a jövő kor számára rögzíteni akarjuk ?

De másrészt — vájjon lezárhatjuk-e a mai nappal az 1916— 17-ik iskolai esztendő történetét, mikor az ádáz ellenség még mindég itt van Kárpátjainkban, közvetlen határainkon s lövi és vágja kapuinkat ; mikor szüntelenül újabb és újabb rohamot intéz ősi bástyáink ellen, hogy tiizbe-lángba borítsa ismét szülőföldünket és újból hontalanná tegyen édes hazánkban s a mikor csak sejtjük, de tudni nem tudjuk, hogy mikor gyűlhetünk ismét össze a jövő 1917—18-ik iskolai év ünnepélyes megnyitására?

Mélyen tisztelt közönség, kedves ifjúság ! Csak egyes tükördarabokat fogok azért felmutatni az események gazdag sorozatából, melyek iskolánk folyó évi történetét oly változatossá és örökre felejthetetlenné tették. Hiszen a jövő kor történetírójára vár a nem könnyű feladat, hogy a Székelyföldünk és székely nemzetünk s igy iskolánk életében is örökre emlékezetes 1916-ik esztendő történetét elfogulatlanul s az örök igazság fáklyájával kezében örök tanulságul és okulásul megírja. Mi akkor is elvégeztük kötelességünket, ha csupán töredékes adatokat szolgáltatunk e történeti munka megírásához.

Nem kívánom felújítani az oláh betörés okozta szomorú menekülésünk mindhalálig fájdalmas emlékét, hiszen öröm- és hála-ünnepre gyűltünk össze ma, mely után oly sokáig reménytelenül vártunk. Hiszen mindnyájan jól tudjátok, s bizonyára sohasem fogjátok elfelejteni, hogy a gyáva ellenség orvtámadása miatt akkor kellett egyik óráról a másikra elhagyni házainkat és iskolánkat, mikor már minden intézkedést megtettünk hazafias és kulturális munkánk újból megkezdésére, és akkor kellett szégyenszemre elmenekülni ősi szülőföldünkről, mikor az u. n. illetékes