Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1916
44 helyekről ismételi biztatást nyertünk, hogy az államhatalom ereje minden körülmények közt meg fog védelmezni minden ellenség ellen, s a legrosszabb esetben is idejében gondoskodni fog úgy pótolhatatlan közjavaink, mint legalább puszta személyünk biztonságba helyezéséről. Nem szaggatom fel talán mindörökre gyógyithatatlanul fájó sebeiteket, hiszen a Mindenható Isten segedelme s páratlan vitézségül katonáink és szövetségeseink hősies önfeláldozása újra birtokunkba adta drága Székelyföldünket és az az államhatalom, mely akkor a hazánk határait mindenfelől körülözönlő tengernyi ellenség ellen nem tudta, vagy talán előttünk még ismeretlen politikai és stratégiai okokból nem is akarta megvédelmezni őseink ezer éven át kiöntött vére által annyiszor megszentelt szülőföldünket: az az államhatalom immár hónapok óta minden erejével és nemes igyekezetével azon van, hogy mindörökre megvédelmezzen minden újabb ellenséges betörés ellen, s egyúttal erkölcsi és anyagi erejével sajgó sebeinket is minél előbb begyógyítani igyekszik. Mélyen tisztelt közönség, kedves fiaim ! Erős a hitem, hogy azt az anyagi csapást, mit az ellenség oktalan dühe okozott, székely fajunk hagyományos szorgalma és takarékossága Isten segítségével mihamar ki fogja heverni, hiszen ezer év óta hányszor dúlta fel már az ellenség szülőföldünket?! Hányszor hurcolta már székely nemzetünk fiait és leányait szomorú fogságba, mióta Kelet barbárságával és müveletlenségével szemben a Nyugat vagyonát és műveltségét vére ontásával mind a mai napig védelmezi ? — s mégis Isten jóvoltából áll hazánk és megtörhetetlen erőben él a mi maroknyi székely nemzetünk ! Újból megtanultuk, s bizonyára nem fogjuk elfelejteni, hogy Isten után első sorban csak magunkban, s a magunk erkölcsi, szellemi és anyagi erejében bizhatunk. Megtanultuk, hogy hazafiul hivatásunk teljesítése nemzetünktől még újabb és újabb áldozatot követel, s e szent hivatását nemzetünk csak akkor tudja sikeresen betölteni, ha minden hü fia teljesíteni fogja azt a kötelességét, melyet az isteni gondviselés részére kijelölt. A nemzeti kötelességérzetnek ez az eleven tudata hatotta át elöljáróságunkat és tanári karunkat, — mélyen tisztelt szülők és kedves fiaim — mikor egyrészt az iskolánkban s annak vagyonában és értékeiben, felszerelési tárgyaiban és gyűjteményeiben az oláh betörés s a külömböző katonai beszállásolások okozta súlyos károsodások megállapítását s a visszatéréskor itt talált romokon uj