Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1912
I. Dr. Bodor Tivadar kollégiumi főgondnok emlékünnepe. — 1912 október 31. 1. Ignácz László előljárósági lelkészi tag imája. „Fohászunkat bocsássuk égre fel, Mely annyi sebre enyhet harmatoz, S a lelki béke olajága lesz, A mit hitünk fehérgalambja hoz.“ — Ámen. Hálának és emlékezésnek, neved dicsőítésének és végtelen szereteted magasztalásának napja ez a nap jó Istenünk, szerető édes Atyánk, melyen összegyűjtötted ezt az imádkozó serget: a kicsinyeket és a serdülőket, a tanítókat és az elöljárókat, egy nagy családnak tagjait, kiket a Te örökkévaló szent telkednek ereje tart együtt, mint egy nagy családnak egymást szerető tagjait; és egy másik nagy családnak, az emlékezés fájdalma által sújtott könyek árjában megfürösztött családnak tagjait. Óh, bár csak volna elég hála erőtelen ajkainkon ennek a napnak eseményeiben, emberi sorsunk vezetésében és a Te isteni országodnak közöttünk való felépítésében megnyilatkozó kibeszéK hetetlen kegyelmedért! És óh, — midőn e nagy napon, református szent hitünk pirkadó hajnalának emlékünnepén, felújítjuk szívünkben emlékét a Te hűséges szolgádnak, ki lett ez ifjú seregre, ennek tanáraira és elöljáróira, erre az egész intézetre, szükebb hazarészünk református hívőire és közöttük a népnevelés-oktatás szent ügyére valóban „Isten ajándéka“ ; ki több, mint egy negyedszázadon át volt „mint hegyen épített város“, mint „világító, vezérlő szövétnek“, ki az élet folyton zajló, morajló hullámai között mindvégig megállóit „rendületlenül“, kinek hite erősebb volt sokaknál s ki hité^ nek ez ereje által annyiszor mozdította ki az akadályok, az aggodalmak, a csüggedezések kőszikla hegyeit ez intézet fejlődésének , i*
