Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1910
14 ményeit, hogy abból következtetést vonhassunk valamennyire s igy az egész élet magvára. S itt mindjárt idéznem kell a másik, a hittel rivális lelki képesség: a tudás felől a görög philosophia resignált vallástételét, annak a görög philosophiának, mely ama föltevésből indúlva ki, hogy a jónak megismerése maga után vonja, involválja annak végrehajtását is, hosszú harcot folytatott a jó megismerése végett s e küzdelem kudarcát ama tételben fejezte ki, hogy a jó ismerete még egyáltalán nem azonos a jó cselekedettel, a mi amaz igazság beismerése, hogy a tudás még nem cselekedetet szülő erőforrás. De van még egy körülmény, a mi az öntudat secundär, másodlagos voltát sejteti velünk. És pedig annak a párhuzamosságnak, összefonódottságnak alapján, mit az ember testi és lelki élete mutat, kell emlékeztetnem a testi élet ama figyelmeztetésére, hogy már benne nem a tudatos, hanem a gép- és ösztön- szerű functiók, tevékenységek a döntő tényezők. Minő kevés, jóformán puszta őrségszerti, hírszolgáltató szerepe van a testi élet fönmaradásában a tudat kormányozta szerveknek! Ellenben minő elhatározó, életfenntartó benne a szívnek, a tüdőnek, a gyomornak, a vérkeringésnek a tudat hatalma alatt egyáltalán nem álló működése. Ez a példaadás már eleve gyanút kelt a tudat lelki tevékenységeinek fölbecsülésével szemben s arra késztet, hogy ne adjunk hitelt az értelem mellet verő, fülsiketítő öndicsekvéseinek, kivált mikor olyan nem felszínes, hanem életbevágó folyamatról van szó, mint épen a cselekedet születése. A tettet szülő lélek vajúdásának megvilágítására idéznem kell egy másik, igénytelen értekezésem idevágó gondolatmenetét. A köztudat szerint a cselekvés rugója az akarat, ez az első tekintetre ide nem tartozó lelki erő, melynek segítségével az ember körülményei egyrészét saját érdeke szerint „tudatosan“ hozza elő. Ennek szabad vagy függő volta a tudománynak sokat vitatott s végtére is eldöntetlenül félre tett problémája. Csakhogy az emberi lélek titkos kohójában végbemenő folyamatok között talán egyetlen egy sincs, melyre a tudomány olyan meggyőző világot tudott volna deríteni, mint épen az akaratra, melyről emberileg és ismerettanilag bebizonyitottnak mondhatjuk, hogy az épen nem szabad. Értelmünk természete szerint ugyanis nincs a valóságban történés vagy változás, mely okai nélkül előttünk fölfogható volna. Pld. Esik az eső. Miért? Mert felhősátor tornyosul fölöttünk. Ha verőfényes derűt látnánk az égen, a hulló zápor érthetlen jelenség volna előttünk. Az akaratelhatározásokat is csak körülményei magyarázhatják meg
