Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1910

13

is, melynek szolgálatára hívtak el, ki nem kerülhető kötelességem szaktárgyam védelmére kelnem, s a most fölszínen levő értékelés ellen vétót kiáltva a hittanítás védelmét, apológiáját választanom beköszöntőm tárgyául. Igaz, hogy ugyan e helyen ugyan e tárgyról nem közvetlen elődöm : Tárkányi György ajakáról „Vallás és műveltség“ címen már hangzott egy védbeszéd, de, szerény véleményem szerint, az akkori szószólónak nem sikerült oly döntő momentumot találnia, mely a kételkedőket jobb meggyőződésre hozta volna, s e miatt érdekes és tiszteletre méltó készűltségű fejtegetéseinek nem volt meg az a hatása, melyet e kérdés életbe vágó természeténél fogva kétségtelenül megérdemel. Az ő elmélkedésének mintegy kiegészítéséül kisértem meg én most a dolgot új világításba állítani be, de hogy minő eredménynyel, annak megítélése már nem reám tartozik.

A kérdést rendszerint úgy szokták föltenni: tudomány-e a hittan ? s a szokásos tagadó válaszból azt a következtetéstvonják, hogy akkora tanintézetekben és implicite a nevelésben is nincs helye. Csakhogy a kérdezésnek ez a módja, ha a tudomány határain belül esetleg meg is állhat, de semmiképpen nem helyénvaló a nevelés terén. A nevelésnek ugyanis legfőbb és egyetemes célja nem a tudomány, mely itt maga is egy magasabb rendű végre csupán eszköz, hanem az élet, miért is itt első sorban azt kell kutatni, hogy a gyakorlati életben nélkülözhető-e a hit ? Ez itt a döntő momentum, a punctum saliens, mely mellett a hittan tudomány jellegének kérdése teljesen eltörpül. Mert ha sikerül bebizonyítanom, hogy a hit olyan benső mozgató erő, mely nélkül az élet fönn nem állhat, mit a tudomány nem pótolhat, úgy ennek a természetadta erőnek egyrészt eltompitása,' létfeltételeinek a tanítás újabb iránya által való megsemmisítése életünkre magától érthetően káros, de másrészt a hitnek a gyermekkortól való intensiv fejlesztése, erősítése a nevelésnek elsőrangú és természetes feladata, más szóval: a hittanítás nemcsak hogy jogosult, de egyenesen parancsoló szükség.

Nem lehet szándékom, s célomtól nagyon is messzire terelne a hit fogalmának, határainak e kis elmélkedés szűk kereteit messze túlhaladó meghatározása. Itt kizárólag azokat a hatásokat kell vizsgálnom, hol a hit a nevelés céljával érintkezik. A nevelésnek pedig nem lehet más célja, minthogy az egyént minél elevenebb cselekvésre képesítse, a nagy, a messzeható tettekre, melyeknek összesége teszi az individuális életet.

Vizsgálnunk kell tehát egyetlen tett világra jöttének körül