Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1910

11

tekintetét megacélozta, Ítéletét tévedetlenné tette a tudomáyos készültségre tetézett gyakorlat.

Hozzájuk fordulok tehát a bizalom szavával, kérésével: szánják meg tétova járatlanságomat, ne vonják meg tőlem jóra segítő jobbjukat, s erőtlenség, tapasztalatlanság szülte botlásaimban ne csak elnéző ítélkezők legyenek, hanem bölcs tanácsaikkal, útmutatásaikkal álljanak mellém, hogy igy, ha nem válhatok is velők egyenlő értékűvé, de jóra való akaratom ne maradjon egészen meddő szárnypróbálgatás ! Én viszont lelkemből ígérem, hogy segítségüket mindenha e tanoda javára buzgó igyekezettel fogom meghálálni.

Titeket pedig, kedves ifjak, arra kérlek, hogy ne tekintsetek engem pusztán olyan tanárnak, a ki avégre jöttem hozzátok, hogy a vallásnak csak ismeretét terjesszem közöttetek. Mert a vallás, — a hogy én tudom — azzal a heti két órával, mit a tanrendben elfoglal, azzal a rövid készüléssel, mit a kihagyott leckére fordíttok, épen nem ér véget. Az nemcsak tanulni való, hanem élet. Épen azért én lelketeknek nemcsak egyetlen tehetségét: az értelmet hívom munkára, nemcsak az iskolai istentiszteletekre kérem érdeklődő figyelmeteket. Ezek mind még csak töredékei a vallásos tevékenységnek. Ha hát Jézus azt mondotta: „gyümölcseikről ismeritek meg őket“ (Máté VII. 16.), úgy minden tettetek egy ilyen gyümölcs, mely szembe szökőbb tanúságot tesz a ti vallástanulástok értékéről, mint a ti elmétek ismeretének vagy figyelmetöknek bizonyságai. De megfordítva azt se feledjétek, hogy a vallásórák, az istentiszteletek is mind egy-egy alkalom, hogy számot adjatok hitbeli sáfár- ságtokról. A vallásos élet gyakorlásában akarok hát segítőtök, útmutatótok lenni. Kérlek, ne tekintsetek bizalmatlansággal, idegenkedéssel felém, hanem fogadjatok ti is azzal a szeretettel, a melyikkel én jövök hozzátok. Ez a szeretet pedig nem akar csak „zengő érc és pengő cimbalom“, fellengző szó és üres indulat lenni, hanem munkát, tetteket szülő érzelem. Ha ti is ily áldozni kész szeretetet szenteltek vallásunknak, úgy munkánk nem lesz gyümölcstelen, de rajta marad Isten áldása.

* *

*

Hadd szentelek nehány rövidke percet a kegyeletnek is, fölidézvén emlékezetét ama férfiúnak: néhai Molnár Lőrincnek, ki, ha rövid ideig is, de annyi buzgósággal töltötte be azt a tanszéket, melynek tiszte most reám vár.