Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1900

II. Vallás és műveltség'.

— TiVrliányi Civüi-ffy )‘. vallástanár tanári székfoglaló érte- kozéso. Felölvastatott 1900. szopt. 6-án. —

Általánosan ismert dolgot mondok, azt hiszem, a mikor azzal kezdem értekezésemet, hogy magyar közoktatásügyünk s ezek között különösen a gimnáziumi, az utóbbi egy pár évtized alatt, örvendetes haladás és fejlődés képét mutatja. Állam és felekezetek vetélkedtek, hogy iskoláikat a kor igényeinek megfelelően rendezzék be s az utóbbiak - a felekezetek — még szinte erejüket meghaladó áldozatkészséggel is, sokszor az életnedvet az egyház fájának más hajtásaitól elvonva és az iskoláknak juttatva.

A gimnáziumi tanterv kialakulása azonban olyanná, a milyen most, nem ment egészen simán: egész küzdelmet folytattak egyes tárgyak a létért, hogy elismertessék magukat az általános műveltség elsőrangú tényezőinek, s mint ilyenek foglaljanak helyet a gimnáziumi tantervben. És a harcz egyszer az egyik, máskor a másik előnyére dőlt el, egyszer az u. n. reáliák, máskor a humaniórák javára, mígnem a paedagogia újabban1 a nemzeti műveltség megteremtését, fejlesztését és ápolását tűzvén ki elsőrangú feladatául, — nem zárva ki azonban az általános vagy közműveltséget sem, — a nemzeti irodalom, történet és földrajznak juttatta a vezető szerepet a gimnáziumban, elismerve azonban nemcsak az általános, de a nemzeti műveltség faktoraiul is a klassiczizmust, mely a történelmi fejlődés folyamán úgy összeforrott nemzeti műveltségünkkel, hogy annak méltányolása nélkül ezt meg sem tudnók érteni és elismerve ilyenekül a reáliákat is, mint a melyek a gyakorlati, gazdasági életre feltétlenül szükségesek.

Ebben a harezban mindenik tantárgy megkapta az őt megillető helyet a tantervben; mindeniknél megállapitot1 básd Beöthy Zsolt elnöki megnyitó beszédét az Orsz. Közép- isk. Tanáregyesület 1897. jnl. 7-én tartott közgyűlésén. Tanáregyesiileti Közlöny 1897.