Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1900
11 látnia, hogy Bacsányi, kit ő csak dolgozótársnak vett be, több annál, be kellett látnia, hogy Baráti nem fog soha Bacsányi mellől tágítani s igy igen természetes, hogy egyedül maradva már az előszóval mellőzött Kazinczy lassanként félrevonul. Mindazonáltal kenyértörésig nem viszi a dolgot. „Kerültem a kedvetlenséget s a kassai Múzeumot segélém dolgozásaiméinál s annak dolgozótársakat gyüjték.“1 Daczára, hogy Bacsányi eljárását nem helyeselhetjük mindenben, mégsem nevezhetjük azt „lürheledlen gőgnek“, „uralkodási vágynak“, hanem lelkesedéssel, túlságos önbizalommal, ereje érzetében hajthatatlan, alkalmazkodni nehezen tudó, ennélfogva némelyeknek talán tűrhetetlen, de czélza- tában, akaratában — ha helytelen módon is — nemes lélek fellépésének tekinthetjük. Nincs két embernek egy dologról teljesen megegyező fogalma, annál kevésbbé az azt elérni czélozó eszközök, módok milyenségéről. E mellett Bacsányi látta, hogy Kazinczy hivatalos teendői miatt folytonosan utazik s már csak e miatt sem fejthet ki a Muzeum szerkesztésében kellő felügyeletet, hiszen még később is az Orpheus szerkesztésekor is azt írja Kazinczy,2 hogy az Orpheus örök hivatalos utazásai miatt nem úgy nyomaték, mint a hogy ő hagyta. Másfelől Bacsányi is tudta, hogy Barótitól versnél egyebet várni nem lehet, így tehát épen a czél érdekében látta helyesnek a Muzeum szerkesztését magához ragadni. Kazinczy és Bacsányi útja tehát különvált, a Muzeum szerkesztése, minden ügye-baja, fáradsága, kellemetlensége, a társaság vezetése Bacsányi kezébe került, Kazinczy pedig — a mint Bacsányi Írja Arankának — a „maga kezére dől gozik“. „Ismeri kedves uram barátom az úgynevezett Orphenst. Éppen most ad ki ezen munkájában egy mérges recensio formát Verseghi társunk ellen, hol ezt az érdemes embert pasquilláns s egyéb efféle illetlen titulusokkal érdekli. Be nem jó, mikor az ember sensu abundat!“ így ir Bacsányi Kazinczyról, mikor legkeményebben ir s akkor sem önmaga hanem más miatt Ítéli el. A mi Kazinczy és Bacsányi közt elválásuk után történik, azzal az irodalomnak magának nem sok köze van. Kazinczy abban az időben nyilvánosan megjelent megjegyzéseiben hidegen ugyan, de elismeréssel szól Bacsányiról. Az Orpheusban írja ezeket3: „Kassai Cameralis Cancellista 1 Pályám Emi. 10Ű. I. 2 Pályám Emi. 10G, I. 3 Orpheus I. k. 1790, 1 fűz. 8G. 1.
