Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1894

6

felelő jelenségeire vitték út s az isteneket pedig emberi tulajdonokkal ruházták fel. Egyenként keletkeztek mindezek a népszellemben, de később összefüződtek, mig végre egész rendszerré fejlődtek. S midőn az istenek, eredetileg a természet megszemélyesitői ethikai lényekké lettek, midőn a természet szemléletből eredő mythosok, elveszítvén eredeti jelentőségüket, ethikai képekké váltak : az istenek az emberi állam mintájára az égben, az Olympos hegyén Zeusnak, az ég királyának fel- sőbbsége alatt, a ki az egész görög mythologiának mintegy középpontja, külön államot alkotának.1

* *

*

1. Zeus, latin nevén Juppiter. Mig a többi istenségek ugyanis többé-kevésbé egyes helyekre vagy törzsekre szorítkoztak, addig Zeust ismerte minden helység és nemzetség. Mig Poseidont az aeolok, Apollont a dórok, Athénét az iónok tisztelték főképen : csak egy hatalmasabb istene volt Hellas valamennyi népének, a panliellén Zeus. () volt a görögöknél a legfőbb istenség, sőt talán az egyedüli igazi isten.1 2 Nem azt értem ezalatt, hogy például Homeros egy legfőbb, mindentudó és mindenható lényben, a világ teremtőjében hitt volna, mert az ő Zeusa ellenmondásokkal van telve. Tárgya volt a mythosoknak és a vallásos imádásnak egyformán. Mindentudó, mégis megcsalják, mindenható, mégis daczolnak vele, örökké való, mégis atyja van, igazságos, mégis bűnös. Csakhogy ez ellenmondásokból is tanulhatunk valamit. Ha aZ.-ról való fogalmak egy ugyanazon forrásból eredtek volna, ezen ellenmondások bizonyára nem lennének meg, ha Z. egyszerűen istent jelentett volna, nem lehetett volna fia Kronosnak vagy atyja Minosnak. Másfelől, ha csupán mythologiai személy lett volna, mint Eos, a hajnal vagy Helios, a nap ; akkor bizonyára soha sem imádták volna oly módon, mint azt az Achilles híres imádsága megörökítette. (11. XVI. 233—238 sorig.)3 Hiszen már a homerosi költeményekben Z. az atya, a legdicsőbb, a legnagyobb, a ki halandók és halhatatlanok felett egyformán uralkodik. Örök atyának nevezi Pindaros,4 * a végtelen idő urának mondja Aischylos,6 és Sopho1 V. ö. Szász Károly: A világ Írod. nagy eposzai. I. kötet 26. és 272. 1.

2 V. ö. Welcker J. G.: Griechische Götterlehre. Göttingen 1857. I. k. 129. 1.

3 Lásd Müller Miksa: „Újabb felolvasásai a nyelvtudományról.“ Ford. Dr. Simonyi Zsigmond. Budapest. 1876. 466. és 472. I.

4 Fragm. seleet. XT. 6.

ä Supplices v. 574.