Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1894
7 kies tanúsága szerint1, a vallásos vágy pillanatában a görögöknek is az a lény volt Z., a kit mi istennek nevezünk. E felfogásokkal szemben azonban, bol az igazi isten fogalma nyer kifejezést, több mythosban Z. határozottan az ég személyesí- téseképen tűnik fel s alig különbözik más istenségektől. Csakhogy a görögök nem tudták, hogy Z. képzetének különböző alkotó részei vannak, ő nekik Z. neve egy képzetet fejezett ki és igy a jellemét alkotó isteni és természeti elemek közötti ellenmondásokon könnyen átsikultak, mert a vallásos érzés diadalmaskodott a hagyományon. De ma már tudjuk, hogy a görög vallásnak az ős természet vallásból való fejlődése következtében állottak elő ezen ellenmondások Z. jellemében, mert az összehasonlító görög és római mythologia körében általánosan elfogadott nézet,1 2 hogy Z. a görög mythologiának legszentebb neve ugyanaz, a mi Djaus, a szanszkrit, Jovis vagy Ju a latin- és Zio az ó felnémet nyelvben. Ezt a szót csak egyszer alkották: a görögök nem kölcsönözték a hinduktól, sem a rómaiak és németek a görögöktől. Meg kellett lennie, mielőtt e nemzetek ősei szétváltak nyelvben és vallásban, meg kellett lennie az indo-európai nyelvcsalád ős hazájában, Ázsiában az ős természet vallásban — és az a természeti istenség kétségkívül a tiszta fény, az ég istensége volt.3 Az ég foglalta el ugyanis a legfőbb helyet az ős természet vallások mindenikében, az ég, a melynek magasztossága, fénye és végtelensége minden egyebet annyira felülmúlt, mint a mennyire a fényes kék ég fölötte állt minden egyébnek, a mit a földről láthatárnak. Hiszen, midőn a gyerekkorát élő emberiség egy fensőbb hatalom léteiét érezé, körülnézett s önkényt ezt kérdező : „Hol van az örök atya, ha van egy örök atya V A földben nem, a napban, holdban, csillagokban sem, mert azok elvesznek. Hol van az, a ki örökkön él ? Azután felemelték tekintetüket s azt hitték, hogy a napon, holdon és csillagokon s mindenen túl, a mi változik és változni fog, látják a tiszta kék eget, a mennynek véghetetlen boltját. Az sohasem változott. A felhők, viharok messze alatta jártak és minden zaja e lármás világnak ; de az ég mindig ott maradt változatlan fényével és nyugalmával. Ott kell lenni az örök atyának, változatlanul a változatlan mennyben, fényesen, tisztán és végtelenül, mint a menny; és hallgatva s messze is, mint a menny.“4 „Neki tulajdonították mindazt — 1 Electra v. 188—195. 2 Welcker: id. mű. I. k. 246. 1. Preller L.; Griechische Mythologie. II. Auflage. Berlin. 1860. 1. köt. 91 1, 3 Müller M. id. mü 459. 1. 4 L, Müller M. id, mű. 494. 1.
