Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1894

I.

Tanári székfoglaló.

A tizenkét legfőbb olymposi istenség szerepe a görög mytliologiában.

Székfoglaló értekezés, felolvasta Péter Mózes 1899. jun. 27.

Jelige: „Jövel, Homér, fénydus egeddel, Jövel te most!“

Szász Karoly.*

Mihelyt a/, emberiség öntudatra jutott, mihelyt magát a külvilág többi lényeitől meg tudta különböztetni: azonnal tudatára ébredett ama fensőbb lénynek, ama láthatatlan hatalomnak is, a kitől életét és a többi lények létét függeni gondolta. Hiszen már a gyerek korát élő emberiség érezé, hogy számtalan dolog van körülötte, a mit nem tud megérteni, a mi nála hatalmasabb és a mi befolyást gyakorol reá. S e kérdések feletti töprenkedése közben önkénytelenül a természethez fordult az eszmélődni kezdő ember s ott kezdett észlelni, hol a jelenségek hatását legjobban érezé. S midőn a különféle problémákat sehogy sem tudá magának megmagyarázni: a természeti tünemények hatását épp úgy, mint önbensejének mozzanatait egy fensőbb hatalom befolyásának tulajdonitá.1 2 A szélvész, a villám, az eső s a mi csak káros vagy jótékony hatással volt az emberi életre, mind megannyi fensőbb lény nyilatkozatainak tűntek fel előtte. Midőn a föld keblének átadta a vető magot s látta, hogy a mit eltemetett, uj életre kel: a földet tartolta isteni lénynek, a mely bámulatának s félelmének tárgya és imáinak forrása Ion. Midőn észrevette az égnek, napnak, holdnak, csillagoknak befolyását a termésekre: isteneknek nézte az égi testeket. „Midőn a földek szárazsága végveszéllyel fenyegette, midőn látták, hogy a föltornyosuló fel legek üdvös vizcseppekké olvadnak és a viz hatására áldás

1 A világ irodalom nagy eposzai I. köt. 470. 1.

2 V. ö. Egyet. Philoiogiai Közlöny. 1872. évi. 246. 1.: „A görögök vallásának fejlődése.“ Maimosi Károly.

í*