Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1888
I. Emlékbeszéd Báró Kemény Gábor felett. — A kollégium 1889. május 26-án tartott gyászünnepélyére irta Csősz János h. tanár. Tisztelt Kartársak ! Kedves Ifjúság! Mint mikor a zivataros égből lecsapó villám a nagy, erős tölgyet derékben roppantja egyszerre ketté, s a rengetegnek e koronás disze a távol bérczeken is visszhangozó, tompa, enyészetes bugással hull alá a földre, megdöbbenve, búsan, aggódó félelem közt hallgatnak el a lombos erdő vidám dalosai: úgy döbbenünk meg mi is, szivünket kinos félelem fogja el, valahányszor halljuk a Hiob-liirt, hogy államunknak és egyházunknak egy-egy támasztó oszlopát törte ki ismét a halál a mindegyre ritkuló, élő erősek sorából. Oh, nagy volt rajtunk a sors csapása a múlt esztendőben! Legjobbjaink egymásután dőltek ki az élők közül. A nemzeti nagy átalakulás bajnokai közül alig van már egy-kettő életben. Sokan mint Mózes, csak a Hóreb hegyéről látták az Ígéret földjét, de oda már nem juthattak el. Mások, kik bevezették népeket az ígéret földjére, s az uj, alkotmányos élet épületéhez az alapköveket lerakták, munka közben, az építés befejezése előtt dőltek ki a küzdők sorából. Ez utóbbiak közé tartozik b. Kemény Gábor, kinek a kegyelet és hála ez iinne1*
