Református Székely-Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy, 1881
11 érthetők meg a görög ős-mythusok, a társadalmi illemre vonatkozó görög nézetek s a paederastia is (gyermek-ifjakkal való szerelem), mely, amint tudjuk, nem Kómáé s nem is Horatius koráé. (), mint „romanae fidicen lyrae“ (római lantos költő,) kiben „Spiritus g r a i a e e a m o e- u a e“ (a görög költészet lelke) lakozott, legfőbb dicsőségét abban kereste, hogy a görög lantos költészet gyönyörű alakzatát, az ódáknak szellemi szerkezetét saját mértékes zengzetességévcl örökidőkre meghonosítsa. De Horatius munkáiban a költészet virágai közt legszebb gyöngyöknek azon bölcsészeti főelvek tarthatók, melyekkel ő a római költők közt első helyet vívott ki magának. S ezzel kapcsolatban az ö költészetének legszebb koronája vagy koronájában legékesebb gyémánt az, hogy ő, mint a. múzsák papja, éppen e czim alatt („Musarum sacerdos“) az ó-görög költők papi tanait is átültetve Kómába, az isteni félelemnek, a vallás-crkölcsiségnek hirdetője gyanánt lépett fel és szerepelt honfitársai közt. Ódáinak III. könyvében vannak közelismerés szerint legszebb énekei Horatiusnak, melyekben örökérvényű vallás-erkölcsi tanításai és intései találtatunk s melyek együttvéve egy összefüggő szentbeszédnek tekinthetők, tartalmazva a kegyes szív megelégedését, katonai, polgári és vallásos erényeket, az állhatatosság gyakorlását, a szép művészetek kedvelését és az istenek tiszteletét. — Ezeknélfogva a pogány „muzsák-papjának“ valláserkölcsi tanításai a kereszt yé n valláserkölcsi eszmék számára egyengették az utat, hogy Kóma legyen a keresztyénségnek is központja ; ami azt bizonyítja, hogy „m i n d e n s z e 1- lemi működés s annak minden tudományos eredménye nem egyéb, mint az emberiség valláserkölcsi nevelésének segédeszköze, és igy a valódi theologia alapja“. P. Ovidius Naso-ban (43—17 kr. u.) az Augustus alatt virágzó költői iskola legifjabb tagjával találkozunk, kit a vidám költészet fajának művelésében egy kortársa sem múlt felül — lévén nála gazdag képzelet, jókedv, élez, szellemmel dűs hangulat, mindez az irály és forma ritka tökélyével. Nevezetes arról is, hogy a római irodalomban addig ismeretlen, két új műfajt honosított meg; úgymint az u. n. Heroida-t (költői hős-levelet), mely nem egyéb, mint szerelmes levelek gyűjteménye a mytkikus őskor hősnői által távollevő kedveseikhez íratva. Ennél nagyobb jelentőségű s épp azért említésre méltóbb az alexandriai iskola mintája után készült másik sajátságos műve
