Evangélikus liceumi főgimnázium, Selmecbánya, 1914
5 kollégánk, Fucskó Mihály dr., december 8-án Arangyelovác mellett elesett. Mint a cs. és kir. 38. gyalogezred póttartalékosa szolgálta szent ügyünket s üldözve a menekülő szerbeket, lehelte ki nemes lelkét. Alig két éve volt körünkben, de ezen rövid idő alatt is annyira meg tudta magát kedveltetni, oly buzgó tanárnak s oly kiváló szakembernek bizonyult, hogy elvesztését az iskola és a tudomány méltán fájlalja. Hivatalos kérdésemre a katonai hatóságtól eleste felől ugyan nem kaptam feleletet, azonban mikor hű társa részletesen megírta halála és eltemetése körülményeit s midőn a veszteségi kimutatásban is megjelent a neve, február 18-án a tanári kar és az iskola- tanács elhatározta, hogy emlékét külön iskolaünnepéllyel fogja megörökíteni. Az ünnepély március 6-án folyt le a tornateremben, az ifjúságnak, a város közönségének, az itt gyógykezelés alatt levő sebesült katonáknak részvételével. Dr. Kövessi Ferenc főiskolai tanár által külön képviseltette magát az Országos Természettudományi Egyesület Botanikai Szakosztálya, melynek a megboldogult alig 30 éves kora dacára is már számottevő tagja volt. Az emlékünnepélyt egyházi énekkel kezdtük, azután én méltattam elhunyt társunk érdemeit, szólva különösen a már akkor mozgósított tanulóinkhoz, hogy éleiben és halálban legyen mintaképük dr. Fucskó Mihály, majd az e célra összeállított ifjúsági férfikar elénekelte Gács-Molnárnak a »Térkép« című megható dalát; követte ezt Zsámbor Pál Vili. osztályú tanulónak sikerült és hatásosan előadott ódája: »Dr. Fucskó Mihály halálára« s Hamrák Béla valláslanár igaz érzésű Imája, mire az ünnepély a Szózat eléneklésével véget ért. Az összes megjelentek azzal a meggyőződéssel távoztak el, hogy az életben maradók hálája valósággá teszi a latin költő szavát; »Dulce et decorum est pro patria móri«. Vigasztalja meg ez azokat is, kik legtöbbet vesztettek, az egyetlen fiút, bátyát, aggkoruk reménységét, a ceglédi gyászbaborult szülőket s nővéreket, kik teljesen megtörve a bánattól, az emlékünnepélyre sem jöhettek el. Búcsúzva az ő Mihályuktól, legyenek büszkék arra, hogy a magyar hazának egy hőst adhattak, kinek emléke a tanítás és a tudomány terén nem fog feledésbe menni. Mindazok pedig, akik a mi gyászunkban meleg érzéssel résztvettek, így soproni tanára: Gecsányi Gusztáv, budapesti
