Evangélikus lic. főgimnázium, Selmecbánya, 1908
29 alapszabályok szerint 1931-ben feloszlás alá kerül, az alapítvány vagyona állampapírokba fektetendő. 6. Az alapítvány biztosítására vonatkozó külön rendelkezést teljesen a Kormányzó Testületre bízom. 7. Az alapítvány kezelésére és jövedelmének felhasználására vonatkozólag a következőképpen intézkedem: a) vizsgáltassák meg az minden évben a líceumi főgimnáziumi számadásokkal együtt; b) jövedelme úgy használtassák fel, hogy minden iskolaévben adassák ki nem, kor és a legtágabb értelemben vett valláskülönbség nélkül s szegénységi bizonyítványt nem követelve 2 azaz kettő olyan, a líceumi főgimnázium tanítását és élelmezőjét igénybe vevő, komoly törekvésű s erkölcsös tanulónak, kik m. kir. bányatisztviselőknek, vagy ilyenek nem pályázása esetén lelkészeknek, esetleg tanítóknak gyermekei s kik előreláthatólag hű magyar hazafiak lesznek és a bányászatot választják életpályául, előnnyel azok részére, kik minél többtagú család sarjai. 8. Az alapítvány mostani jövedelmének odaítélésére s esetleges elvonására a jelenleg a Selmecbányái ág. h. ev. líceumi főgimnáziumra nézve érvényben levő iskolabizottsági szervezet szerinti Iskolatanácsot jogosítom fel, mely szabályrendelete 21. §-a értelmében ez ügyben a tanári kar előterjesztése aiapján fog intézkedni. Ha azonban ezen alapítvány tőkéje idővel megnövekednék, a jövedelem többletének az ösztöndíjak nagyobbítására, szaporítására, vagy a líceumi főgimnázium egyéb céljaira leendő felhasználása a Kormányzó Testület jogkörébe fog tartozni. 9. Minthogy ezen alapítvány nagyrészt boldogult, felejthetetlen hitvesem hátramaradt vagyonából került ki s nemes alakját a földi múlandóság romboló hatalma ellenében megvédeni szent kötelességemnek tartom, óhajom, hogy általam olajba festendő arcképe az intézet erre való termében helyezendő el. Legyen áldott az ő emléke s gyümölcsözzék fenkölt tette az idők végtelenségéig. Ezen alapítólevelet kiállítottam az aláirt helyen, napon, az aláirt két tanú jelenlétében a mindenható Istenhez intézett azon fohászommal, hogy kegyét ezután se vonja meg ezen