Evangélikus lic. főgimnázium, Selmecbánya, 1908

30 tiszteletreméltó tanintézettől, melyben kiképeztetésem alapja vettetett meg. Nagyágon, 1909. évi május hava 1-én. Sziklay Alfonz s. k. Dr. Szmik Gyula s. k. m. kir. bányatanácsos. m. kir. bányakerületi főorvos. Balázsy Imre s. k. m. kir. b. főmérnök, mint tanuk. A Selmecbányái ág. h. ev. líceumi főgimnázium Kormányzó Testületé a mai napon tartott gyűlésén tudomásul vette Dr. Szmik Gyulának, a líceum volt tanítványának nagylelkű rendelkezését és kimondta, hogy a »Dr. Szmik Gyuláné szül. Holier Clara alapítvány«-t mint alapítványi hatóság köszönettel elfogadta. Kötelezi magát s minden jogutódját, hogy a nemes- szivű alapítónak minden, ezen alapítólevélben foglalt rendel­kezését a leghívebben teljesíteni fogja. Az alapítványi vagyonra vonatkozólag a szavatosságot elvállalja és annak biztosítására nézve úgy rendelkezik, hogy az alapítványnak az alapítólevél 4. pontjában részletezett vagyonértéke mindig a líceum többi vagyonával együtt a fennálló szabályoknak megfelelőleg őriz­tessék. Örömmel járul hozzá ahhoz, hogy az alapító nejének olajba festendő arcképe az intézet tanácstermében helyeztessék el, hogy az így örök időkre hirdesse a hitvesi szeretet s a fen- költ áldozatkészség szent érzelmeit. Selmecbánya, 1909. június 18-án. Farbaky István, líceumi felügyelő. Fekete István, Korm. Testül, jegyző.

Next

/
Thumbnails
Contents