Evangélikus lic. főgimnázium, Selmecbánya, 1906
7 Irodalomtörténeti tankönyveinket, mivel igen sok bennük a lényegtelen, a felére kellene összevonni s csak azokat az írókat kellene bennük tárgyalnunk, akiknek a munkássága, magyar nemzeti szempontból, becses és érdekes. Ehelyett azonban azt látjuk, hogy kézikönyveink legtöbbje csak száraz adathalmaz, évszámoknak, irói munkák címeinek a tömege, sovány tartalmi kivonat s még soványabb esztetizálás, mely míg egyrészről nehéz, érdektelen és elvont, addig másrészt arra is igen alkalmas, hogy a tanulóban az önálló ítéletalkotást elfojtsa. A rengeteg anyagban, ha beszámolásra kerül a sor, a tanulónak alig van valami tájékozottsága. A sok tartalom, esztétikai közhely, sablonos jellemzés chaosszá válik a fejében; a betanult közhelyeket ráalkalmazza bármelyik íróra, munkára, anélkül, hogy látta vagy olvasta volna őket s nem ritkán ezzel az ismerettel lép ki magába az életbe. És ezen nem is lehet csodálkoznunk! Hogy is mondjon Ítéletet az a fiú egy sohasem olvasott, sohasem látott munkáról, valami sovány tartalmi kivonat s a hozzáfűzött esztétikai méltatás alapján ? Minden tantárgyban hangsúlyozzuk, követeljük a szemléltetést, mért hogy ezt nem tesszük irodalmi tanításunknál is? Az a falikép, mely valamely kódex lapját, valamely könyv címét, valamely író arcképét, vagy lakóhelyét mutatja be nekünk, szerintem nagyon gyönge, nagyon egyoldalú szemléltetés. Magának az Írónak a munkáját kell a szemléltetés tárgyává, középpontjává tennünk s ehhez kell fűznünk aztán minden magyarázatot, minden mellékes dolgot. Mert annak a sovány tartalmi kivonatnak 'az alapján való itélet-alkotás semmit sem ér. Olyan ez, mintha a szorzás, osztás szabályait a hozzájuk való műveletek nélkül ta- nultatnánk be; olyan ez, mintha a fizika törvényeit tárgyalnánk csupán, anélkül, hogy kísérleteket mutatnánk be. Amilyen meddő, fárasztó és eredménytelen az ilyen dolog, éppen olyan eredménytelen irodalmi oktatásunk is, mert figyelmen kívül hagyjuk azt, ami a legfőbb és amit mellőznünk nem volna szabad. Nagy tisztelője vagyok én a régieknek, tudom méltányolni érdemeiket, kiválóságaikat, tudja méltányolni őket más meglett ember is, de ebből nem következik, hogy mindazt, ami a szakembert, a speciálisan foglalkozó irodalomtörténet-
