Evangélikus lic. főgimnázium, Selmecbánya, 1906
Magyar irodalmi és latin nyelvi tanításunk eredménytelenségének okai. Magyar irodalmi tanításunk ellen évröl-évre több a panasz. Panaszkodnak a kormány képviselői, a főigazgatók, az igazgatók s maguk a tanárok, hogy milyen gyarló az az eredmény) melyet a tanulók a vizsgákon, főképpen pedig az érettségi vizsgákon fölmutatnak, mennyire elszomorító, hogy bármilyen alapos és lelkes magyarázás, rendszeres olvasás, a kötelező házi olvasmányoknak kijelölése és szigorú megkövetelése mellett is mily csekély a szeretet s az érdeklődés irodalmunk iránt a tanuló ifjúságban. Tanulóink, a kötelezöleg kiszabott házi olvasmányoknak úgy ahogy való földolgozásán kívül, nem olvasnak úgyszólván semmit, vagy ha olvasnak is, olyan ez az olvasás, mely lelkűkben nyomot nem hagy, szellemüket, értelmüket nem táplálja, szívüket nem nemesíti. Aranyt, Jókait kivéve, alig ismerik irodalmunk többi nagyjait, sőt nemcsak hogy nem ismerik, de — bátran kimondom — nem is ismerhetik. Nem, még a legjobb akarattal, a legnagyobb igyekezet mellett sem. Vájjon mi, vagy ki lehet ennek az oka? Előre bocsátom, hogy a tanár nem. Mert hiszen mindegyik azon van, hogy tanítványaival minél jobban megszerettesse tárgyát; hogy szigorúan számon kérje a feladott leckét; hogy magyarázatában ne holmi aprólékos adatokkal, száraz és unalmas jellemzésekkel, esztétikai közhelyekkel tömje meg tanítványai fejét, hanem hogy megismertesse őket, klasszikus, örökbecsű munkák olvasása útján, nemzetünk szellemi életének fejlődésével, haladásával, sajátságaival, igazi nemzeti voltával. Az eredménytelenség okai elsősorban tankönyveink, másodsorban pedig, ami az előbbinek a következménye, hogy az irodalmat mégsem tanítjuk úgy, ahogyan tanítanunk kellene.