Evangélikus lyceum, Selmecbánya, 1895

10 méltóságot öröklődővé; hiszen egy esetleg kiskorú király csak nem lehetett fővezér! Innen van továbbá, hogy a testvérek, rokonok közül az lesz királyivá, a ki jelesebb fővezér. így lesz Szt. László idejében a királyság már népszerűvé is. A nemzet belátja, hogy csak a királyi felségjogokkal növelt katonai egységesség nyújthat biztos védelmet a keleti rokon népek támadásával szemben, csak a király vezérlete alatt sze­rezhet olyan újabb területeket, mint Horvát- Dalmátországot, melyekre okvetlen szüksége van kereskedelme s a nyugottal való könnyebb érintkezés szempontjából. És így lesz a magyar nemzet monarchikus néppé, s marad az a következő századokban is, mert a külföldtől szár­mazó veszély soha sem múlik el teljesen. Azonban a korlátlan királyi hatalmat mindig csak a háború ügyeiben fogadta el. S midőn a királyság egyéb állami ügyekben, mint az igazságszolgáltatásban, hivatalok betöltésé­ben, a pénzügyekben szinte absolutismusra törekszik, a nemzet ellentál], vagy legalább is egyenlő részt kíván ezen ügyek intézésében. így keletkezik lassan-lassan a magyar alkotmány vagyis államszervezet. A királyság intézménye más tekintetben is alkalmaz­kodni kénytelen a nemzet gondolkodásához. A magyar htibér- ség nem olyan személyi vonatkozású, mint Nyugaton. Az állam­eszmét nem annyira a király személye, mint egy történelmi emlékek által megszentelt ereklye, a szent korona képviseli. Ezé az ország, ennek van alárendelve az egész nép, ez ád birtokot, de evvel igényt is az államügyek intézésében való részvételre. A nemzet felfogásához királyaink is alkalmazkod­nak, mert Salamon idejétől kezdve Róbert Károly, Mátyás korán át a mai napig csak akkor tekintik magukat igazi kirá­lyoknak, ha a szent koronával megkoronáztattak. * * * Még egy körülményről akarok megemlékezni, mely mutatja a magyar nemzet bölcs alkalmazkodási képességét. Értem, a külfölddel való szövetkezéseket. Minden nép, midőn nálánál hatalmasabb jelenik meg határain, szövetkezések által igyekszik magán segíteni. Az ön- fentarlás ösztöne viszi erre; s épen ezért néni is tekinthetjük

Next

/
Thumbnails
Contents