Evangélikus lyceum, Selmecbánya, 1895

11 meggyalázónak a gyengébbre nézve, ha ezen mentő eszközhöz folyamodik. A magyar nemzet többször jutott oly válságos helyzetbe, melyben érezte, hogy minden vitézsége mellett is meg kellene semmisülnie, ha ezt nem teszi. IV. Béla a tatárok áradatával szemben még az önállóság feláldozásával is keresi a németek segítségét. IV. László a németek szövetségében töri meg a cseh Ottokár hatalmát, s igv megakadályozza azt, hogy a szlávok által teljesen körül vétessünk. Később népünk ezen szövetségeket az által igyekszik erősebbekké tenni, hogy oly királyokat választ, kik külföldön is uralkodnak. Zsigmond, Albert, I. Ulászló más országoknak is urai. Nagyon természetes, hogy ily szövetkezések a kölcsönös segítés elvén alapulnak. Mert melyik szomszéd volna hajlandó bennünket segíteni a mi bajunkban, ha mi nem kötelezzük magunkat arra, hogy mi is megsegítjük, ha őt éri veszély. Ezen kölcsönösség így okvetlenül avval jár, hogy mind­egyik fél enged valamit az ő önállóságából, első sorban hadi önállóságából, mert egymást hathatósan védeni lévén a czél, szükségessé válik, hogy a hadügy egyöntetűen intéztessék. Nagy Lajos magyar vitézei küzdenek Lengyelország érdekében a talárok és litvánok ellen, lengyelek pedig a hosszú hadjáratban és Várna mellett a törökök ellen a mi érdekünkben. Ezen szövetkezések azonban életrevalók csak akkor lehet­nek. ha a szövetkezők érdekei valóban közösek. Azért nem is tarthatott soká a Lengyelországgal való unió, mert a lengyelek azt mondták, minek áldozzunk vért és vagyont a török elle­nében, midőn a magyarokkal küzd; hiszen ha a török le is győzi a magyarokat, az ő hódítási útja nem a Kárpátok felé, hanem a Duna völgyén fölfelé fogja őt vezetni. S ezen érvelés helyességét a mi őseink is felismerték. Azért választják meg Albertet királyukká, azért küzd Mátyás királyunk oly kitartással Gsehországért, azért lesz végre I. Ferdinand uralkodónkká. Mivel pedig a török veszedelem állandóvá lett, ezen szö­vetkezésnek is állandóvá kellett lennie, a mi végre a nemzetet arra birta, hogy a Habsburg család örökösödését is elismerte. A Pragmatica Sanctióval létesült a mai Osztrák-magyar mo­narchia, melynek részei a 2. czikk 7. §-a értelmében ezentúl

Next

/
Thumbnails
Contents