Evangélikus lyceum, Selmecbánya, 1894
19 Könnyen megbarátkozik az értelem azzal a magyarázattal. hogy itt meg kelet felől az Aranyos-Besztercze mellékvizeinek erős eróziójában, dél felől pedig az Olt vizének alulról fölfelé és visszafelé haladó völgy vájómunkájában kell keresnünk a vízválasztó nyugati, illetőleg északnyugati hátrálásának az okát. Nem fejezhetem be ennek a fejezetnek a tárgyi ismertetését a nélkül, hogy el ne mondjam Inkey Bélának az Erdélyi Havasokon*) végzett kutatásain alapuló föltevését az Olt nagyszerű áttörésének történetére, s hozzá ne fűzzek egy életbe vágó következtetést. »A Vöröstorony-szoros megnyílása előtt a felső Olt nem dél, hanem valószínűleg északnyugat felé Szeben irányába folyt és a Marosba ömlött: akkor még négy redőből (Fogarasi, Surian, Mundra és Iíozia) álló, vagy 40 kilométer szélességű hegyláncz választotta el ezt a folyót a román alföldtől. De akkor már a legdélibb (Kozia) vonulat déli lejtőjén egy kis hegyipatak dolgozott, a mely folyvást hátrálva végre ezt az egész redőt átszelte, és ez által a Lotru medencze vizeit magába terelte. Ilymódon erősbödvén a munka folytatásában, többi versenytársait, a melyek küzöl többen már szintén keresztül jutottak a Kozia vonulat redőjén, mind megelőzte és elsőnek érkezett az Olt mélyedésébe, melynek folyóját most elvonta nyugati útjáról. Hasonló módon működött az a hegyi patak, a melyből a Zsilszurdok fejlődött: ez éppen a Zsilmedencze közepére talált, magához vonta a két ellenkező folyású Zsilpatakot és elzárta őket a Sztrigy vízrendszerétől.« Ilyen módon világos, hogy az Olt folyóvizét, meg a Tisza vízgyűjtőterületéhez tartozó egyéb vizet is a nagyobb csapadékok kapó lejtőnek erősebb erósiójú folyói, hegyi patakjai hódították el. A föltevés sokat nyerne értékében, ha egészen megbízható, s természetesen több évre terjedő meteorologiai megfigyelésekre támaszkodva kimutathatnék a Kárpátoknak Románia felé néző déli lejtőjén tapasztalt erősebb völgy vájó munka klimatológiai okait is. *) Inkey Béla: Az Erdélyi Havasok az Olt-szorostól a Vaskapuig. Ért. a Termt. köréből. XIX. k. 1. sz. 21. 1. 2*
