Evangélikus lyceum, Selmecbánya, 1894
A Tisza vízgyűjtő területének éghajlati viszonyait tanulmányozván arra a tapasztalatra jutunk, hogy Erdély neogénkorú medenezéjének déli peremén, közelien a Déli Kárpátok hegytövénél olyan csekély csapadékú terület van, mint a Nagy- Alföldön úgy, hogy a csapadék évi középértéke száraz években 400—600 mm. s a nedves években is csupán 600—800 mm. Ezzel szemben a Déli Kárpátoknak Románia felé néző déli lejtőjén a csapadék jóval több, a mely körülmény az ott tapasztalt erősebb völgyvájó munkaképességet megokolja. Micsoda más tényezők hatnak közre, a melyek a Déli Kárpátoknak Románia felé eső lejtőjén a vízvölgyvájó munkáját olyan hathatósan elősegítik, nem tudjuk, de alig lehet a Magyar Nagy Alföldre, illetőleg a Tisza alsó folyása vidékére valami áldásosabb természeti tevékenységet óhajtani mint azt: vajha meggyorsítaná valamely (természeti vagy emberi) tényező a Zsil felső folyása vizének alulról fölfelé és visszafelé haladó völgyvájó munkáját, hogy így mielőbb átszelvén azt a kis földnyakat, a mely a petrozsényi oligoezén tengeröblöt elzárta a mediterrán tenger puji-hátszegi nagyobb öblétől, levezesse a Sztrigy révén az erdélyi medencze középső hatalmas folyóját, a Marost, a mely nagy mennyiségű vizével, de meg főleg törmelékhordalékával olyan tömérdek bajt okoz az egész Alsó-Tisza mentén. A fentebbiekből látni való, hogy annak az érdekes kérdésnek a megoldása: mikor és miként változott meg a Tisza vízválasztójának a helyzete s merre felé irányult a helyváltoztatása, eddigelé lehetetlen, s valóban ebben a kérdésben csak a mélyreható geológiai kutatás adhat felvilágosítást. Most még csak a puszta tényt mondhatjuk ki: azóta a mikor még a Magyar Nagy Alföldet is tengervíz borította, mostanáig, a mikor már csak a folyók kiáradt vize, vagy éppen a déli báb csalogató képe mutat hullámzó tengert, sokszor és sokat változtatta, helyét a Tisza vízválasztója is. Vitális István.
