Evangélikus lyceum, Selmecbánya, 1894
18 választónak két szembe néző oldalán folyik évezredek óta minden talpalatnyi földért. A folyóvíz a hegy két szembe néző lejtőjén oldalról, fölfelé és hátrafelé irányúló barázdákat von. völgyeket mélyeszt. s az évek hosszú során szünetlen működő völgyvájómunka eredménye az. hogy a völgyvájás felkerül a hegység gerinczére. azt is megtámadja, azt is kicsipkézi, őrtoronyként kiemelkedő bástyákat formál rajta, s a vízválasztó az erősebb, a támadólag és hódítólag fellépett folyó vize előtt hátrálni kénytelen a hegygerinczre. a hágókra, vagy épen a völgyelésekbe. A Tiszavidék vízválasztójának ezt a hátráló mozgását leírni egyike volna a legérdekesebb feladatoknak, de ehhez mindenekelőtt helyszíni tanulmányok és bejárások volnának szükségesek. A vízválasztó északnyugati részén van már erre vonatkozólag valamelyes adatunk, Schafarzik geológiai kutatásai nyilván bizonyítják, hogy a vízválasztó a Zagyvaforrás csermelyeinek alulról fölfelé és visszafelé haladó völgyvájó munkája előtt nyugat felé hátrál. Késen fekvő ebből a következtetés, hogy a Zagyva még évek hosszú során sok bajt okos törmelékhordalékjával: gátolja a Tiszameder alakulását, megzavarja a Tiszassabályosás szépen kiczirkalmazott terveit. A leírás folyamában említettük, hogy jelenleg a vízválasztó az Északnyugati Kárpátok hosszant elnyúló hegyredőin egészben véve követi a hegység csapásirányát egész Máramaros vármegye délkeleti csücskéig, ott országhatárjelölő szerepéről lemondván, délre fordul s a Radnai Havasoknak nyugat-keleti irányú főtengelyét északnyugatnyugat-délkeletkeleti .irányban haladó kanyargós vonalban szelvén, az erdélyi medencze peremét képező belső hegyvonulatokon kanyarog a Maros és az Olt vize között. Nagy valószínűséggel állítható azonban, hogy volt idő, a mikor a Tiszavidék erdélyrészi vízválasztója Erdélyben is a Kárpátok hatalmas hegy koszorúján haladt ide s tova abban az irányban, a melyet hazánk határa jelel egészen a Temes és a Bega, forrásvidékéig, nyilvánvaló, hogy ekkor még hazánk, illetőleg az a földdarab, a mely a Kárpátok hegykoszorúja révén olyan párját ritkító geographiai egység, hydrographiaüag is egységesebb volt.