Evangélikus kerületi főgymnasium, Selmecbánya, 1859

18 miként, hogy magamat úgy kifejezzem; jó trágya által a föld lesz termékenyebbé; izlésök általok tisztuljon, nemesbíiljön: úgy a mennyiségtan is inkább azért ada­tik elő, hogy a lélekre művelőleg hasson, a mennyiben legislegelől tanít kö­vetkezetesen gondolkodni, mint egy tudomány sem. Mert egy tudomány sem az mi ő, legbizonyosabb, leg nyilvánvalóbb igazságoknak lánczolata, hol tétel tétel­ből, egyik tan a másikból a legszigorúbb következetességgel folyik úgy, hogy ha az elsőt megadod, megengeded, a kővetkezőt is kény tetei s mind végiglen meg­adni és engedni. Azután e tudománybani jártasság nélkül lehetetlen alaposan fel­fognod, megértened a természet tüneményeit, a természetben működő erőknek egymásra hatását, azon törvényeket, melyek szerint léteznek és működnek. Pedig a természetben nem a tünemény, mint tünemény, csudálatos, p. a csillagok fénye s forgása, hanem azon törvényszerűség, mely szerint a világegyetem nagyban és kicsinyben örök időktől fogva a legnagyobb öszhangzatban működik. Ám de ezt, mikép fogjad fel, ha a kiszámitás módját nem tudod? s ki tegye ezt, ki tud­jon erről számot adni, ki a dolgot felvilágosítani, megfejteni, ha nem a tudós? Azonban van ezenkívül még más is, mit a mennyiségtudománynak szorgalmas ta­nulmányozása magával hoz. Midőn te tételeit fejtegeted, megfejtésükön eszedet megfeszíted, ez által épen az ész erősödik, Ítélő tehetséged élesedik, edződik. S ha felső egyenleteket nem fogsz is életedben soha fejtegetni, s igy erre nincs szükséged, de éles észre, Ítéletre nem lesz-e életedben szükséged, mely ép ez ál­tal élesedik, hogy azokat megfejteni tanulod? Te ezt nehéznek tartod s gyáván visszarettenve elhanyaglod a tudományt. Nem tudod-e, hogy ép azért, mivel nehezebb» tűzetik elődbe, miszerint a nehezebben próbáld erődet ? Mert könnyű­vel megbirkózva, miként erősödjél? Ha birkózva testileg erősbülniakarsz, nálad- nál gyöngébbet vagy erősebbet fogsz-e keresni, kivel megvívj ? Ha kést élesí­teni akarsz, lágy agyagon fogod-e fenni vagy kemény köszörííkövön ? Hiszen, ha csak könnyű mulattató tárgyakat kapnál, netán történetieket, vagy termé­szetrajziakat — habár nem tagadjuk, hogy helyesen adatván elő, ezekben is elég mivelő van, ezek is tanulságosak, s kell hogy tudjad — nem úgy járnál-e , mint ki testét edzeni akarván, hogy az idő viszontagságait, szelet, vihart, esőt, fagyot ártalom nélkül egyiránt kiállhassa, csak meleg'szobában üldögélne, a helyett, hogy megvívna az elemekkel s testet hozzájok szoktatva edzené? A gymnasialis tantárgyak közt ime ezeket tartottam szükségesnek kitti— nőbbekül kiemelni. Ki ezekben különösen megüti a mértéket, ki ezekben és ezek által képezte, gazdagította lelkét, ezekben mutatja a kellő jártasságot; magában értetődik azt sem hanyagolván el, mi nem tudóstól, de már a közönséges mivelt- ségü -embertől is megkivántatik, p. hogy a vallástanban, honi s egyetemes tör­ténelemben, természettudományban tudatlan ne legyen: az nem lehet, hogy az életben minden hasznos műre ne legyen alkalmas, különösen pedig, hogy a mire ép e tanulmányok által elökészittetik, az akadémiai tudományokat, ha akarni fogja, sikerrel ne hallgathassa. Kik a nevelés rendszeréről hazánkban és egyházunkban gondoskodtak és gondoskodnak; kik a hazának és egyháznak tudományos ügyét s~zivökön hord­

Next

/
Thumbnails
Contents