Kir. kath. főgimnázium, Selmecbánya, 1908

69

költő, mikor egyes részeket nagyon is hűen akar leírni s olyankor nem válogatja a szót, sőt keresi a durvábbat s realizmusában egészen közönséges, pórias. így például Jézus kínzásának festésében nem elégszik meg a szánalomkeltés egyszerű módjával, hanem úgyszólván borzalmat, iszonyodást kelt. A jobb ízlés talán visszatetszéssel fordul el azoktól a brutális jelenetektől, melyeket Gyöngyösi — a triviális szavak használatát sem kerülve ki, amikből fölösleges példákat fölhoznunk — elénk tár. (L. a keserűség rózsáit).

Viszont aztán másutt a jelenetek annál költőiebbek, annál kedvesebbek, bájosabbak és mindamellett egyszerűek, természetesek, üdék. Ezekben Gyöngyösi nyelvének költőisége kiváló. Gondoljunk például arra a szép, bájos, idilli jelenetre, mikor Szűz Mária a Kis Jézussal a karján a templomba megy: Óvatosan lépked, hogy Jézus fel ne ébredjen; ha felébred, keresi, hogy lehessen ölében jobb nyugalma, szemeit sokszor kitakarja, sűrűn szedi arca rózsáit. Meg-meg nézi, félti a hidegtől bepó- lált testecskéjét, «Oltalmazza mindenképpen És vigyázva viszi szépen Egyetlen egyecskéjét . . . Megáll vele, mihelyt mozdul, Nagy gyorsan hozzája fordul, Mint vagyon tekéngeti» s ilyen szókkal édesgeti: «Drága kincsem, szép Jézusom, Gyöngyvirágom, nárcissusom, Szivem gyönyörűsége .. . » s örül, hogy milyen szép, milyen kedves s örömében boldog. (Öröm. negyedik rózsája). Kell-e ennél kedvesebb és természetesebben rajzolt képe az édesanyának? Olyan hű kép ez, hogy lefesteni lehetne.

Ilyen kedves, poétikus Mária útja is Erzsébethez. A költő nyomdokát csókolva kiséri, mert nagyon szépek ám az ő útjai: gyönyörűséges ösvények s amerre megy, a nap szép fényességet ad, a föld ékes zöldséget hoz, a szellők gyengén lengedeznek s a friss árnyékok kedveznek neki. (Öröm második rózsája).

Lássuk még, hogy írja le a jászolban fekvő kis Jézust: Ott fekszik a kisded, vidám szemecskéi, ragyogó fénvecskéi játszadoznak, rózsás orcácskáinak, piros ajakacskáinak klárisi mosolyognak . . . Most meg reszket a testecskéje, most meg «melegecskéje» van . . . Majd édesanyja bepólázza, aztán meg sírni kezd s szemecskéi könnyben állnak, majd megint vidám lesz s karocskáival anyjához kezd hajlani, mintha szólam akarna hozzá . . . Eleven, hű, természetes képe a kisdednek.