Kir. kath. főgimnázium, Selmecbánya, 1908

»Bűnös lelkek, jó hírt mondok,

Távozzanak a bús gondok . . .

Vagy teljes minden malassttcd,

Megérdemled, ha magasztal Mind e földi sokaság.»

A ritmus nem tiszta mindenütt és igen sokszor a gondolat és a vers ritmusa nem esik össze, ami bizonyos disszonanciát okoz. Különösen az elbeszélő részekben küzkedik a költő a verssel, itt legszembetűnőbb a gondolat és vers ritmusának össze nem illő volta. Ritkák az olyan helyek, ahol a vers ritmusa ilyen szépen, dallamosan lüktet, mint például itt: «Drága kincsem, szép Jézusom,

Gyöngyvirágom, nárcisszusom,

Szivem gyönyörűsége . . .» (Ör. négy. rózsája.)

«Én magzatom, hová lettél,

Hogy meg nem térsz, hol rekedtél? Hol vagy, én reménységem?

Oh Jézusom, drága kincsem.

Nálad nélkül mint enyhítsem Isszonyú bánatomat:

Térj meg rózsám, gyöngyvirágom,

Virraszd fel elhúnt világom,

Térj meg édes magzatom!

Térj meg teljes vigasságom,

Minden kedvem nyájasságom,

Térj meg s űzd el bánatom.»1 (Ör. ötödik rózs.)

De lássunk például egy döcögő, színtelen epikai részt: «Nem lévén tovább kétséggel Ilyen eltökélettséggel Vette vala fel magát,

Térdeplő könyörgéséből,

Kitette volt már szivéből Halál félelme dolgát.

1 A hetes sorok itt is kevésbbé pattognak.