Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1891
15 a mint Lengyelországba készült, nem akart magával semmiféle arany és ezüst kincseket vinni, hanem kérte atyját, hogy adna neki olyan hozományt, mely nélkül sem a szegény, sem a gazdag nem élhet. Apja megengedte, hogy vigyen a mi neki tetszik. Szt. Kunigunda vagy a szép Kinda leszállt a magyar sóbányákba és jegygyűrűjét ott eldobta. Erre Krakóba utazott és rövid idő múlva Yielicskába vitette magát s parancsára kezdtek egy helyen ásni és kősóra bukkantak s az első darabban megtalálták jegygyűrűjét. (Sleter Ádám, Salinarum Wielicensium descriptio, Krakó 1565.) Ez a só képezte az ifjú királyné menyasszonyi hozományát és valóban egy rnonárcha sem adhatna nagyobb kincset gyermekének nászajándékul mint IV. Béla adott szent leányának. Erről tanúskodnak a régi lengyel történetírók, Kromer, Dlugusz stb. A másik monda, mely a vielicskai bányamunkások közt még most is szentirás gyanánt fentartja magát, igy hangzik. Hogy Szt. Kinga, IV. Béla magyar király bájos leánya, a mint V. Boleszláv, vagy úgynevezett „Szégyenlős Boleszláv“ követsége a magyar királyi udvarban megjelent, a mint látta a lengyel főurak fényét és pompáját, kérdezte őket, mi az, a mire az országnak leginkább volna szüksége, úgy szegénynek mint gazdagnak egyaránt. A követség azt mondta, hogy sóra. Mire Szt. Kunigunda levette kezéről a jeggyűrűjét és a magyar sóbányákba dobta; erre elaludt, de nemsokára iszonyú földalatti moraj és földrengés támadt. Miért is a bányásznép felköltötte Szt. Kunigundát ; a mint felkelt, azonnal megszűnt a földindulás. Erre aztán nagy fényes küldöttséggel Lengyelországba ment. Bo- leszáv leirhatlan fényes kísérettel elébe ment fiatal menyasszonyának és Krakóval szemközt, homokos dombokon és erdőkben találkoztak. Szt. Kunigunda azonnal meghagyta, hogy azon a helyen, a hol először találkozott jövendőbeli férjével, Boleszlávval, keressék jegygyűrűjét a föld alatt. A köznép hozzáfogott és azonnal megtalálták a jegygyűrűt egy nagy sótömegben, melyben úgy fénylett, mint a csillag. Ezen időtől kezdve folyton ássák a sót. Az öreg bányászok mondják, hogy a só egész Krakó alá ment ment volna, ha Szt. Kunigundát oly hamar fel nem költötték volna a magyar bányamunkások. Kochowski irataiban 1674. évről, melyeket Turowski újból kiadott 1859. évben, ez áll Szt. Kunigundáról:
