Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1891
11 nagy büntetést szabott ki úgy pénz- mint vérbirságban. Ha valaki egy szem szilvát, almát vagy ökröt lopott, egyenlő büntetésben részesült. Senki sem lehetett ezentúl biró saját ügyében, de sajnos, mert a birák is meg voltak vásárolhatók. (Veni le pecus). Mindnyájan megátkozták Mieczyszlávot, leginkább pedig azért, hogy uralkodói kapzsiságból többször uj pénzt veretett, de mindig rosszabb és roszabb anyagból. Gedeon, krakói püspök szemébe mondta Mieezyszlávnak, „hogy dühös kutyákat eresztett szegény Lengyelországra, mint egy juhnyájra, hogy ezek a kutyák, vagy herezegi hivatalnokok fojtják a szegény juhokat“ s hozzá tette még: „tedd szivedre kezedet s valid be bűneidet, mert ugyanaz a sors fog téged érni, mint Lászlót.“ Mieezyszláv mérgelődött nagyon a püspökre, de még sem javult, kénytelen volt lemondani és a főrendek fiatalabb testvérét megkérték a trónra, Kázmért, az igazságost. Kázmér-ról nagyon sok szép monda kering a nép száján. Ilyen a következő is. Egy bizonyos időben koczkát játszott udvari emberével, Konarsky Jánossal és megnyerte tőle a koczkára tett összeget többszörösen, a ki fékhetetlen dühében arczul ütötte Kázmért és elszaladt. A mint elfogták, mindenki azt hitte, hogy Kázmér megöleti; de nem úgy történt, mert megbocsátotta neki bűnét, monda: „Én vétkeztem, hogy megnyúztam a játékban, ő azonban azzal vétkezett, hogy engem megütött, ezt mérgében tette pénzének elvesztése miatt.“ Ez nagyon tetszett mindenkinek ; azért a mint csekély hadsereggel közeledett Krakóhoz, a város neki önként kinyitotta kapuit és Mieezyszláv kénytelen volt menekülni. Kázmér összehívta az összes püspököket Lenczyczybe és ott elhatározták, hogy ezentúl kímélni kell az idegen jószágot, azaz hogy mostantól kezdve nem szabad mint valaha volt, hogy ha valamely úr vagy király az országban utazott, a földmive- lőktől elvenni lovakat, kocsikat; kényszerrel szénát, zabot tőlük behajtani; marhát, baromfit tőlük elkobozni; miből rendesen nagy verekedések keletkeztek, mert mindenki védte a magáét. Elhatározták, hogy ha valaki ilyen erőszakoskodásra vetemednék és a földmivelőket sanyargatná, vagy megrövidítené, ez egyházi átok alá esik. Ezen időtől kezdve a vajdák és udvari hivatalnokok a királylyal közösen tanácskoztak az országot érdeklő ügyekben. Ez volt a senatus vagy tanács. Később ez a senatus oly nagy hatalomra vergődött, hogy a király beleKázinér (az igazságos) 1177-94. é.) Scnatns (tanács).
