Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1887
22 csődbe jutva tengetik éltüket. Vessük félre eme középkori gondolatokat és csak úgy szánja el magát a polgári szülő arra, hogy gyermekét a két közép iskolába adja., ha lát gyermekében elég tehetséget s jellemet s ha az ő tapasztalatát az iskolai bizonyítvány igazolja, De még ilyenkor is jól kell számolni, nehogy az anyagi nyomorúság beálltával kénytelen legyen a fiú félúton megállni, mert a félig végzettség a középiskolában alig egyéb mint a hasznos időnek elfecsérlése. Ugyanis a középiskolákról szóló 1883. 30. t. ez. 2. §. a nem teljes középiskolákat csak kivételeseknek mondja, s ezzel szentesíti ama helyes felfogást, hogy a középiskola csak is teljesen bevégezve érheti el czélját, mely a felsőbb tudományos képzésre való előkészítésben és a magasabb átalános műveltség megszerzésében áll. Ámde ha nincs remény, hogy az ifjú akár tehetsége, akár jelleme, akár az anyagi körülmények folytán ézt elérhesse: úgy hiába tölti idejét itt, midőn ez alatt a polgári iskolában egy tehetsége, jelleme és anyagi helyzetéhez mért befejezett nevelést nyerhet. Nem ér ! e löbbet a földszintes ház, ha teljesen fel van építve mint az emeletes, melyre már nem jutott tető. A közép iskolák felé való tódulás harmadik oka gyanánt a katonai kötelezettséget állítottam, mert valóban az 1868. 40. t. ez. az ily középiskolát végzettek számára megadja az egyéves önkénytesség kedvezményét. Nem szabad azonban feledni, hogy a kereskedelmi iskolát végzettek hasonló kedvezésben részesülnek, sőt a közép iskolát nem egészen vagy polgári iskolát végzettek is hozzá jutnak e kedvezéshez, ha leteszik az előirt vizsgát. És e sorok Írója már készített is elő nem egy ifjút e vizsgára, és pedig sikerrel. Mondhatom az érettséginek anyaga hasonlíthatatlanul több és nehezebb, mint e vizsgáé. E három említett ok közöl az elsőt téves hitnek állitám, a másodikat nemzetünk megrögzött hibája gyanánt bélyegeztem a harmadikat pedig másuton megkerülhetőnek mondja maga a törvény is, most hátra van a pályaválasztás elnapolása. Igen, ez az a legfőbb ok, mely a szülőket még akkor is a gymnasium felé vonza, mikor teljesen egy és ugyanazon módok mellett választhat akár a polgári iskolák és középtanodák, akár a gymnasium és reál között, sőt még inkább kész nagyobb áldozatokra is, csakhogy a gymnasiumba adhassa fiát. Mert ezáltal újabb nyolez évre elhalaszthatja ama nem kis fe