Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1886
54 kezményei, és hogy mi ezeket inkább már mint kész szavakat használjuk, a beszéd igazságára egy kis árnyat vet. Az egymásközti élőszóval való társalgásban nyilvánul e hiba leginkább. Úgy tűnik fel, mintha a röpke szónak különös erősítésre volna szüksége, hogy hasson, hogy elhigyék nekünk. Elő szóval való társalgásunkban az indulat erősebben működik bennünk, a társalgóknak egymásra való hatása sokkal intensivebb, mint ha magunkra hagyatva írunk. Innen van, hogy élőszóval való társalgásunkban, sűrűén használjuk a jelzőket, s a használt jelzők erősebbek, igen gyakran túlzottan festők. Mintha a pillanat alatt arra gondolnánk, hiszen a szó úgy is elrepül, nyerjen tehát legalább erőben, a mit tartamára nézve veszíteni kénytelen. Némely ember e tekintetben annyira viszi, hogy minden megfontolás nélkül dobálja ide oda a legszebb jelzőket. Minden „csinos,“ „felséges,“ minden jó „kitűnő,“ akármily kisszerüség „rettenetes.“ Vannak a kik gyűjtik, aztán betanulják a diszitő jelzőket, hogy minden adott alkalomnál excelláihassanak. A mily szép az alkalmas és diszitő jelzőnek a használata ott, a hol a megfelelő érzés kívánja, ott a hol a valódi indulat beszél, oly unalmas, fárasztó, sőt bántó a folytonos superlativusban való beszéd. Kétkedővé teszi az embert abban, valljon van-e az ily beszélőnek józan ítélete, széptani Ízlése ha minden mérték nélkül méri a tárgyakat? Az ily álpáthos sok esetben a jellemtelenségnek a hirdetője; az ily nádszálként hajlongó, lcgtiszteletteljesebbcn bókoló beszéd sokszor a jellemtelenségnek a takarója. Egyéb lehet-e az a mindent superlativusban kifejező beszéd a hizelgésnél? De az eltanult diszitő jelzőknek gyakori s hatásvadászat czéljából történő használata könnyen észrevehető. Az üres gondolatok kikiáltják, hogy idegen, nekik nem való ruha van rajtuk. Mert igaz marad az, hogy a nagy, a nemes gondolat, a való, a meleg érzés, az erős vágy — talál magának, magához illő szavakat. A jelzőkre nézve ugyanaz áll, mint a mit a hasonlatra mondottunk, hogy ott, hol a természet maga is pompázó és tropikus, ott a nyelv jelzők tekintetében is gazdagabb lesz. Ellentét, és paradoxon. Az indulatos beszéd igen szereti az ellentéteket. A kérdés tehát itt az leend, min alapszik azon lélektani törvény, hogy az ellentétek könnyen fölidézik egymást? Ennek szerintünk három fő oka lehet. Vaunak fogalmak illetve
