Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1886
eset, vagyis az akadályozott társítás, akkor történik, Iia az egyes agysejtek közötti idegvezetés hiányos, vagy megszakadt. Az első eset a gyermek és ifjúkorban rendes tünemény, a második minden korban előfordul. Nézzük először a gyermek és ifjúkor illusióit. A gyermek magára vonatkoztat mindent, a mi körülötte történik, sem lelki sem testi erejét nem ismeri. A gyermek ilyenkor, mondja Sigismund, mindent akar. Parancsolni akar a nagyoknak s engedelmességet vár tőlük, dictálni szerelne a környezetnek sőt az egész világnak. Holnap ő is úgy fog röpülni mint a madár, ott a fellegekben fog ő játszani. Megmondja a napnak, hogy az ő szobájába jöjjön, a csillagokból egy házat fog építeni. Ez illusióban tehát a nagysági téves eszme könnyen fölismerhető. Ha a gyermek tapasztalatai bővülnek, élénk phantásiája jelentékenyen módosítja az illusiókat. Ki nem látta volna, midőn a gyermek széken ülve, lovon képzeli magát, üti veri ha indulni nem akar. A kis fiú vesszővel kezében papiros csákóban, katonának képzeli magát. A kis leány órahosszát elbeszél babájával, eteti, itatja és el is veri. A mint a gyermek értelmi képessége nagyobbodik, fogynak efiéle illusiói. Az ifjú korban az illusiók más alakot öltenek, s leginkább a ferde és egyoldalú Ítéletben nyilvánulnak. Igen érdekesen értekezik ezekről Dr. Lechner Károly*). Az ifjúságnál, úgymond, az emlékképek sokaságát egymással összefűző associatio hálózat nem fejlődött még ama bőségre, mely a későbbi kort annyira kitünteti. Az ifjú egészsége, jól fejlődő izomzatúból fakadó ereje, a hathatós anyagcsere, szellemi és testi erejének tudata és érzetei, mind megannyi zsigerérzetből támad. Az ifjúság tántoríthatatlan bátorsága, túlzott önbizalma, féktelen tettvágya, mind oly Ítélet szüleménye, mely Ítéletben még nincsenek meg azon tapasztalati elemek, a dolgok azon valódi ismerete, mely másként módosítaná az Ítéletet. Minden a siker biztos reményével kecsegteti őket. Ha következtetéseink helytelenek, akkor az úgynevezett álkövetkeztetésekkel van dolgunk. Az álkövetkeztetések gyakorisága az emberi lét tragikumának lényeges eleme. Blinhődésünk, lakolásunk java része téves következtetéseink kifolyása. Nem lehet itt czélunk, hogy az álkövetkeztetések rendszeres tanát adjuk, ezek minden logikában úgy is feltalálhatók; de *) Szellemi fejlődésünk hiányai. Magyar philosophiai Szemle 1882. 30
