Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1886
11 A bizonyítékok, mint azt minden rhetorika tanítja, vagy tárgyi vagy tekintélyi érvek. A tárgyi érvek a dolog természetéből folynak, s igy megdónthetetlenek. A határozott, bebizonyított tények, elfogadott tudományos igazságok, a tényekből levont helyes következtetések oly meggyőző erővel bírnak, hogy akarva nem akarva, el kell azokat fogadnunk. A szónoknak mindenek előtt és a mennyire lehet ezen táborból kell az argumentumokat menteire. Észokok alapján kényszeríteni a hallgatót valaminek belátására, ez a szónok ideálja. Ha ez sikerült, és mindig sikerülni fog, ha az argumentumok meggyőzők, lígy semmi más szónoki fogásra vagy díszre szükség nincs. Az ember lelke úgy van alkotva, hogy nem teheti, legalább bensőleg, hogy meg ne hajoljon az igaz előtt. De, fájdalom, nem lehet mindent ilyen meggyőző argumentumokkal bizonyítani. Nem is érdemlik meg a nem tárgyi érvek az argumentum elnevezést, mert ezek inkább csak képet nyújtanak, felvilágosítanak, mint bizonyítanak. Ilyenek a : definitió, partitió, a körülmények, a hasonlat, példa, idézet stb. A leggyakrabban használt tekintélyi érv az idézet, vagy is, mások szavaira való hivatkozás. Ott, a hol tárgyi bizonyítékok nincsenek, felvilágosításul jó szolgálatot tesz az idézet. Az mindenesetre csak emeli valamely nézetnek értékét, ha mások ugyanazon nézetben vannak, emeli pedig annál jobban, minél tekintélyesebb az iró, a kire hivatkozunk. De a szónoknak nem szabad felednie, hogy az idézettel (citatum) saját állítását csak támogatja. Igen sok szónoknál ennek ellenkezőjével találkozunk. Nem a saját állítását támogatja, hanem először az idegen véleményt, citátumot hozza fel, s abból formálja aztán az ő állítását. A citátumnak, mint emlékezetnek, a gondolkodás, illetve a szerkesztés folyamában, az associatio törvényei szerint önmagától kell jelentkeznie, s akkor illik csakugyan egészen a gondolatmenetbe. A mióta a jelesek mondásai külön kiadásban, mint citatumforrások, összegyűjtve közkézen forognak, a citálás szokása is jobban kifejlődött. Némely szónok beszédje arról tesz tanúságot, hogy a nagy mondásokat, a phrazisokat előre kereste, a szerkezetet, eszme menetet aztán ezekhez idomította. Az ily beszédben a citátumok aztán, mint idegen, teljesen nem assimilált elemek kiáltó bizonyságai annak, hogy a szónoknak önmagának nincsenek gondolatai, hogy érzése sem lehet igaz. Az úgynevezett argumentum ad hominem, midőn a védelem elöl kibújva a vádat az ellen
