Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1886
9 Boissier*): Az okos ember jót tudja, bogy az ily indulatos egyéneket nem szabad betii szerint fogni fel s nem szabad nagyon binni azt, a mit mondanak. Védni kell az ilyeneket maguk ellenében s nem szabad hallgatni rajok, midőn a szenvedély túlcsapongásba ragadja őket. Ez az oka, hogy különösen a német tudósok nagyon szigorúan bánnak el Ciceróval. Mommsen**), a német nagy történetíró, úgy beszél róla, mint egy önző, rövidlátó emberről; ez az államférfiu, ez a nagy iró Mommsennél semmivel sem több, mint egy tárczairó és ügyvéd. A szónoklat ily irányú művészetét a hires bölcsész Kant is a sophistika egy nemének tartja, s nyíltan kimondja, hogy bármely szónoki beszédet olvasott, lett légyen az római vagy korának parlamenti szónoklata, mindig a kellemetlenség érzete szállta meg, mert abban a cselvetés művészetét látta. Sietünk azonban megjegyezni, hogy ez csak egyéni nyilatkozat, melyet általánosítanunk nem szabad és nem lehet, mert általában nem is áll. Sőt ellenkezőleg vannak e tekintetben is oly remekeink, melyek olvasásánál, lelkünk minden tehetsége, illetve iránya nemesül. A görög rhetorok és sophisták az igazság fürkészése és kimondása iránt vajmi kevés érzéket tanúsítottak. Anaximenes Rhetorikája pl. azt a tanácsot adja a szónokoknak: 11a a vádat tagadod, úgy tagadd; ha el kell ösmerned, mondd, hogy sok ilyen történik; ha az sem megy, fogd a szerencsétlenségre. Kár volna azonban, a hazugság művészetére oly messzeeső példákat keresnünk. A bíróságainknál levő irattárak, mint a peres felek ^ állomásainak gyűjteményei, e tekintetben valóságos múzeumok. Locke, a nevezetes angol tudós, még Kantnál is szigorúbban itél a szónoki üres pompa felett. „Miután, úgymond, az élez és ritkaság a világon hamarább talál helyet, mint a száraz igazság és való tudás, a képies beszédmódot és a szavakkal való játszást nehezen fogják a nyelv tökéletlenségének vagy a nyelvvel való visszaélésnek tekinteni. Megvallom, hogy az oly beszédekben, a melyekben inkább gyönyört vagy kedvet keresünk, mint okulást és javulást, az ily kölcsönzött dísz alig vehető hibának. De ha a dolgokról úgy akarunk beszélni, a mint vannak, meg kell engednünk, hogy az egész szónoki művészet, az elrendezést és viliágosságot kivéve, a szavaknak művészi és *) Boissiev Cicero és barátai. **) Mommsen líoma története III.
