Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1885
fogalmakhoz feljutottunk, akár újra meg újra megtenni. A demonstrativ segédeszközük, a megfigyelés közvetetlensége, a kísérlet, a térbeli ábrázolás minden kétértelműséget szerencsésen kirekesztenek, s ugyanezek a netán előforduló félreértések megigazítását is majdnem minden pillanatban lehetővé teszik. De csak a legnagyobb erőfeszítésnek enged ez az ingadozás az ember szellemi életét s a társadalmat illető általánosságoknál. A körülmények melyekből itt az általánosságot ki kell fejtenünk, sokkal változóbbak és bonyolódottabbak; s az egyes tények, melyeket a fogalmak evidentiában tartásához föl lehetne használnunk, nem mindig ejthetők megfigyelésünk körébe, úgyszólván csak véletlenül, kényelmes segédeszközök nélkül, a tévedés ezer veszélyeinek közepette tanulmányozhatók. Érthető tehát, mily fontossággal bírhat az általánosságok ezen körében a nyelvbeli kifejezés jelenlményének fixirozása s a köztudalom számára való folytonos és éber ellenőrzése. Még jobban illustrálja ezt a művelődéstörténet cgy-cgy fejezete. Az eredetiség előnyeinél fogva legtanulságosabb erre nézve a tudományos gondolkodás története a görögöknél. S itt a görög művelődés egyik legalaposabb ismerőjének engedjük által a szót. „Az emberi életre s a társadalomra vonatkozó általános kifejezések és közkeletű szólásmódok körül — mondja Grote Sokrates kortársaira s előzőire ezélozván — tömérdek részletből összerakodva, az associatiók szilárd fala épült fel lassankint; magában véve ugyan csekély volt mindegyikük, s figyelmet nem keltett, de hatalmas közérzület tartotta össze mindnyáját; kiki úgyszólván már a környező légkörből szíttá be azokat, tekintély s példa nyomán építé fel újjá magában egész öntudatlanul. S erre az alapra támaszkodott a képzelt tudás —-------Mindenki bensejében találta e meggyőződéseke t a nélkül, hogy tudta volna, miként vertek gyökeret benne; észrevette ugyanazokat másokban is, mint a vizsgálation közhelyek és bittételek általános tőkéjének egy részét. Minthogy a szók nemcsak bőjelentésüek, hanem egyúttal rég megszokott szellemi működésekbe voltak burkolva, s e mellett sok átöröklött érzelem fűződött hozzájuk: ennélfogva az általános szólásmódok, melyekben ezek megtestesültek, maguktól érthetőknek s bizonyító hatalmunknak tetszenek mindenki előtt, annyira, hogy az egyes esetekben folyó örökös viták ellenére sem hivé magát senki kényszerítve, hogy magukat az általános