Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1885

27 el fogják ismerni, hogy az ily szellemű humanistikus oktatás méltán megérdemli, hogy praktikusnak neveztessék. A fentebbi­ekben azt a kérdést vetettük föl: miként lehetne a gymnasiumi tanítás egyik specialis ágát, az ó classicus tanulmányokat, az erkölcsi nevelés szolgálatába állítani? Bizonyára még egyéb eszközei is vannak. Valamint más nevelőiskola ismét más specialis eszközökkel rendelkezik hozzá. De hogy ntagá á feladat a nevelőiskolákra nézve mindenek felett praktikus, azt tagadni aligha lehet. Valószínű legalább, hogy ha a nevelés minden fokán, a milliomos fiánál ép úgy mint a munkásénál, oly elfogulatlan érdeklődést tudnánk kelteni az erkölcsi kér­dések iránt, hogy az érdek embere el ne nyelje az erkölcsi embert: nagyot simíthatnánk még ama szörnyű gazdasági ellentéteken is, melyek az ébre állított önzésnél fogva a művelt világ ép azon részeiben a legkirívóbbak, hol a létért való küz­delem a legélénkebb munkásságban tartja az embereket; s nem kellene civilizácziónkat a vörös rémtől oly igen féltenünk. Azon sorrend szerint, melyet az erkölcsi nevelésnek a középpontba való állításával nyertünk, most, miután az ethikai szempontokról már szólottánk, a class, tanulmányok aesthetikai oldalára kellene áttérnünk. De bármennyire hívja is ki figyel­münket különösen azon kapcsolat, mely a tananyag ethikai és aesthetikai feldolgozása között a tanítás gyümölcsözőbbé téte­lére úgyszólván önként kínálkozik, mégsem lehet czélunk ezúttal a class, tanulmányok aesthetikai értékesítéséről is behatóbban szólani. A indító okok, melyek ez elhatározásunkban vezérel­tek, könnyen beláthatok. Mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy- míg a tananyag ethikai értékesítését még az elméleti paedagogia sem hangoztatja mindenütt a kellő nyomatékkai, addig általánosságban véve nem szokták tagadni sem lehető­ségét sem szükségét annak, hogy a növendék aesthetikai belá­tása egyéb eszközök, mint pl. a rajztanítás mellett, különösen irodalmi remekművek tanulmányozása által is fejlesztessék. Sőt elég korán már a műfajok elméletének, szóval az irodalmi téren szerezhető aesthetikai ismeretek systematikus tárgyalásá­nak is hely jutott tanterveinkben, s a traditio e feladat telje­sítését igen helyesen az anyanyelvi oktatás teendői közé sorolta.

Next

/
Thumbnails
Contents