Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1885

25 kép marad; mindenfelől mély mysteriumok környezték, s lia fényes eszét c mélységekig levitte, úgy az nyomorult mécses­ként aludt el, s még nagyobb sötétség tátongott feléje. Bár­merre tapogatózott, mindenfelé liatárfalakat ért. S mint a csecsemő első mozdulatainál ellenállást érez, s így nyeri első, legkomályosabb érzetét a külvilágról: ép úgy jutott az ember is ereje határainál a végtelen hatalom sejtelmére. Még benső­ségesebb lett ez az érzelem, midőn lelkiismeretében tapasztal­nia kellett kicsinységét önmaga előtt. Itt már az apathiához sem menekülhetett többé, mint amott a létért való küzdelem­ben ; mert hiszen az önnönmaga által helyeseknek vallott elveket hazudtolta meg tettei által. Soha igazságtalanább szemrehányást vallásnak nem tettek annál, hogy az istenségről való eszméjébe erkölcsi tu'ajdonságokat is vegyített. Az ember ép úgy érzi bűnösségét lelkiismeretében, mint erőtlenségét a külvilággal szemben. S valamint az erőtlenség érzete készteti őt egy vég­telen erős, mindenható isten eszméjéhez felemelkedni, kinek rendeletében megnyugszik: ép úgy vezeti ót bűnösségének tudata egy végtelen jó isten eszméjéhez, kinek oltalmába az önvád semmi által nem csillapítható kínjai elől menekszik. S meggyőződésünk szerint épen ez az oka, hogy az emberiség egy minden erkölcsi jellegtől megfosztott fensőbb hatalomban, akár bölcselkedó tudósok, akár valamely vallásfelekezet kínálna ily megoldást, soha megnyugodni nem fog. E gondolatok fonalán, úgy tetszett, a görögök vallása is teljesebben értelmezhető, mint ha egyoldalúlag csak a természet­őrök sajátszerű imádását látjuk benne. Való igaz, hogy ez képezte kiindulása pontját. A mi megkapó, rejtelmes volt előtte, vagy munkássága elé megdöbbentő akadályokat vetett, azon e művész-temperamentummal biró nép sokkal könnyebben tette túl magát, mint a mélább alkatú aramaei faj. Valamint külön próbált nyitjára jönni minden egyes jelenségnek, cp úgy külön-külön istenítette meg, miután benne urára talált. Egy nagyszerű kísérlet volt ez az isteni mindenhatóság végtelen sok nyilvánu'.ását gondolatban követni és képben megérzékíteni. A legélénkebb pbantasiával megáldott nép fogott e kísérlethez ; de bár ily módon művészetét a tökély legmagasabb fokára emelte is, mi tnm észetesebb, mint hogy maga e nép rég elvi- rágzott, mielőtt emberfölötti tervének kivihetetlenségéről csak némi fogalmat szerezhetett volna. Mindez csupán a természet-

Next

/
Thumbnails
Contents