Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1883

12

élt s csak akkor evett, ha katonáihoz kellett szólnia. Ügy látszik Vindobona, a mai Becs, lehetett a fő-hadiszállás, hol ez időtájt ragályos betegség pusztított. Amint baja komolyabbra fordult, teljes resignatióval, mondhatni örömmel üdvözölte a szívesen látott halált; gondoskodott róla fia Commodus, hogy úgy legyen. A hatodik napon magához kérette barátait: szokott nyugodt hangján, azzal a bizonyos könnyed iróniával beszélgetett velők a múlandóságról és halálról. Keservesen sírni kezdtek „mit sírtok miattam?“ — viszonzá nekik — „hiszen csak megelőzlek; gondoljatok inkább a pestisre és az állam végpusztulására !“ — Lesz alkalmunk látni, hogy szavai valószínűleg átvitt értelemben veendők. — Barátai tudni akarták kire hízza utódját és fiát. „Beátok“ — feleié — „ha méltó erre és a halhatatlan istenekre“. — A hadsereg vigasztalhatatlan volt, mert imádta a császárt s látta az őrvényt, melybe Commodus uralma alatt sodortatni fog. — A hetedik napon érezte, hogy vége itt van; már csak Commodust bocsátá magához. Ezt is elküldé nemsokára abbeli félelmében, hogy baja átragad reá; hihetőleg csak ürügy, hogy gyűlöletes jelenlététől szabaduljon. Aztán befödte fejét, mintha aludni akarna s az éjjel kiadta nemes lelkét.

Holttestét Hadrián mausoleumában temették cl. Megható volt a közrészvét nyilatkozata. Oly odaadóan szerelte mindenki, hogy nem is nevén emlegették, hanem kiki kora szerint atyjának, bátyjának, üresének vagy fiának hívta. Temetése napján nem könyeztek érte; mindenki biztos volt benne, hogy ,hiszen csak vissza tért az istenekhez, kik rövid időre átkölcsönözték e földnek'. A gyászszertartás alatt példátlan rögtönzéssel egyszerre „kegyes istenségének deciaráiták. Szentségtörésnek hitték, ha valaki képét nem bírta otthonában. S e cultus nem volt oly rövid éltű, mint egyéb ephemer apotheosisok: száz évvel utóbb is ott volt még Marcus Aurelius szobra a nagyszámú larok és penatok sorában. Azóta a „numen Antoninum“ jótevő csillagként ragyog a birodalom egén; még oly kevésbbé poeticus lelkek is, mint Septimus Severus császár mintegy elveszett menyországról álmodnak róla. — Soha cultus nem volt törvényesebb, mint e szent császáré s törvényes ez, még ma napság is.

Marcus Aurelius halála fordulópontnak vehető, mely az ókori civilizatío rombadőlése fölött határozott. Immár másfélszáz