Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1880
3 ződik, itt a képnek minden egyes pontja, bizonyos rezgést közöl a látóideggel, a látóideg e rezgéseket elvezeti az agy tömecsek közé, s itt e rezgés az öntutatban vagy a lélekben érzéssé válik, s mi felfogjuk a képet. így fogjuk fel a hangot, a bőt, igy jő a tapintás tudatunkba. Hogy a lélek és rezgés között még egy áthághatlan ür létezik, melyet eddig a tudománynak áthidalni nem sikerült, nagyon szembetűnő. Mind a külvilág képei, mind testünk érzetei, lelkünk tulajdonaivá maradnak, s ozok az úgynevezett képzetek. A tárgy maga, ha el is tűnik, képe a lélekben megmarad, sőt nagy idő múlva is visszatér, megújul. A képzetnek e megújulása, az öntutatba való visszaidézése, emlékezésnek mondatik. Hogy miben áll az emlékező tehetség, erre nézve még eltérők a nézetek. Állíttatott ugyanis, hogy a lélekben a képek állandóan megmaradnak mint valami photographiák, s a lélek kedve szerint szedi elő a képeket. A másik elmélet szerint a képzetek folytonos harczban vannak a fölött, hogy melyikük kerüljön fel az öntudatba, a gyengébb képzet leszoríttatik az erősebb által, az erősebb mint győztes, de az akadályok folytán már meggyengülve, merül fel az öntudatban, s maga után vonja a vele rokonokat, vele egy időben létezőket.*) A legújabb időben Hartmann lépett fel egy uj theoriával, ki physiologiai úton, az agysejtek és moleculok különféle rezgéseiből akarja az emlékező tehetség tüneményeit megmagyarázni. Mint elmélet szellemdús, s a természettani tüneményekkel sok tekintetben analog. A legnehezebb kérdések egyike az, hogy miként marad meg valamely képzet vagy emlék állandóan a lélekben. Miként magyarázható azon állandó emlék vagy nyom, melyet a képzet a lélekben magának biztosít. ? Hogy minden, a mit kívülről felfogunk, először mint rezgés megy át az idegekbe, s hogy az idegrezgés az idegben magában bizonyos változást hoz létre, mely változás' tovább vezettetik az agyvelöbe, az kétségtelen; hogy az agyvelő tömecseiben ez által keletkezett változásnak a lélekben mindig valami képzet, érzet felel meg, már elfogadott dolog ; de hogy miként marad meg o változás állandóan, még eddig *)' Dr. Klamarik. Lindner „Lélektan“; Hartmann E. „das Unbewusste.“
