Kir. kath. nagygymnasium, Selmecbánya, 1880
15 lenül ápolni nem lehet. Hogy valaki eszméit, emlékeit, képzeteit könnyen társíthassa, szembetünöleg megkívántatik, hogy legyen mit társitania. Itt ismét azon kezdő ponthoz jutunk, hogy sok mindenfélét kell tanulni, figyelmesen észlelni az eseményeket és tüneményeket, keresni mindenütt az összefüggést, okot, ellentétet, hasonlatot, szóval minél nagyobb anyagot kell gyűjteni. A többi aztán magától megy, az eszme társulás akaratunk ellenére is működni fog, azt különlegesen ápolni nem lehet, de szükségtelen is. Az azonban már hatalmunkban áll, hogy az önkénytelen eszmetársitást, megakadályozhassuk a figyelmet más felé fordítva, a társuló képzeteket elnyomhatjuk, uj és önkényes képzeteket engedünk felmerülni, megengedvén nekik a szabad társulást. Rendes lelki állapot mellett, ez mindig hatalmunkban áll. Nem úgy azonban, ha a lelket valamely képzet állandóan urálija. Ha az embert nagy csapás éri, lelkét valami bú vagy bánat gyötri, vagy ha valami vágy elnyomliatatlanul, mintegy megtelepedik az öntudatban, erejénél fogva egyeduralmat gyakorol a többi képzetek felett, és mint valami protector, csak a vele rokon képzeteket engedi feltűnni az öntuhatba s az eszmetársitás akaratlanul történik. Ilyenkor modják az emberek „nem birom a fejemből kiverni ezt a gondolatot“ vagy „engem már nem vigasztal semmi,“ vagy „nem birok víggá lenni, mindig üldöz ez vágy ama gondolat.“ Az ily állapot tartóssága szüli aztán a különféle lelki betegségeket, melyek a testet is megtámadják, viszont a testi baj, agysérülés, lelki betegséget okoz, igy pl. egy képzetet tol fel, vagy enged felmerülni, oly erővel, hogy ez még az öntudatot is néha ideig néha állandóán elhomályosítja, s beáll az őrülés. A bolond vagy őrült is társít eszméket, képzeteket, azon különbséggel mégis hogy e társítás tiszta öntudat nélkül, s mindig a lelket uraló tévképzet körül forog, míg az álombau a képzettársulás a képzetek erősségi foka szerint történik. A bolond a ki magát királynak vagy prófétának tudja, gyakran egészen helyesen társítja a képzeteket, csak e képzetsor nem az igazi „én“ körül forog. Az úgynevezett csendes órákban, a lélek megszabadul az őt fogva tartó képzet alól, a beteg magához tőr, de ha az eszmetársitás e csendes állapotban oly irányt vesz, hogy
