Kir. kath. nagy-gymnasium, Selmecbánya, 1874
A színművek hatásáról. Jelige : „Az eszme és tett hat, nem a szópipere.“ Szigligeti. Valamely nép hazafisága- és nemzetiségénél alig ismerünk magasztosai)!) és nemesebb érdeket. E kettő párosulva gyémánt, mely a történelem szőtte koszorúban napként tündöklik; e kettő egy egész nemzet keblét ha összefűzi, elhomályosít maga körül mindeneket, s biztos kalauza lesz a népnek, mely a forgandó világeseményekből készült tömkelegből bizton kivezeti azon térségre, melyről nyugodtan nézhet végig a romboló elemeken. E nemzeti élet, s a szellem, mely amazt táplálja s köriilvonalozza, nemcsak a világraszóló tényekben nyilatkozik, melyek a szó szoros értelmében döntő hatással birnak: hanem a vallásban is a szerint, a mint azt a nemzet öröklött alapjából kifejté, vagy abba idegent felvéve azt modositja; nyilatkozik a polgári intézvénvekben, melyekkel társadalmi viszonyait szabályozza; erkölcseiben, melyek valamint szépészeti elveinek, értelmi s kedélyi lényegének kifolyásai; úgy az ezek által feltételezett társas formák összegét szemlélet elé állítják; nyilatkozik továbbá a művészetben, mely a szellem megérzékitésének alkotó munkássága; s végre a nyelv- es irodalomban, melyek a lélek külső megjelenítését foglalják magokban. — Az emberi életben minden tett, mely megtörtént, minden gondolat, mely megszületett, arra szolgál, hogy uj tetteket s uj gondolatokat szülj ön; s habár az emberi korlátolt erő csak bizonyos kiszabott határig nyomulhat elő, mégis megállapodást nem ismerve, hullámalabban mozog s hanyatlik koronként, hogy ismét felfelé törjön. — Minél gazdagabb valamely nemzetnek múltja, annál fényesebb jövendőt várhat, de csak akkor, ha múltját meg nem tagadja, s azzal, mi abban mag és csira van, jövendőjét termókenyiteni érti. A letűnt kor, főleg annak kiható mozzanatai rendkívüli hatást gyakorolnak a szívre, melyet melegítenek, a képzelemre, melyet felizgatnak, s az észre, melyet tapasztalataikkal bölcsebbé tesznek. Az említett világraszóló tények emlékezete a hatás fő ágát, másikát a szellemi élet. s magok a szellemi müvek: az irodalom alkotják. Ez utolsóból igen szép szerep jutott a színműnek, akár a nemzetiséget, akár az erkölcsi hatást vizsgáljuk. — Az irodalom a nemzetiség s haladás kinyomata, legékesebb tulajdona a szép léleknek, melynek valódi becsét csak a bölcs, s a hazáját igazán szerető honfi tudja méltányolni. Nem pusztán a kard, de irodalom alkot népet; mert a hatalmas kar megritkitja ugyan az ellenség sorait s büszkén villogtatja fénylő szablyáját a magasban; de a kidagadó erek megfeszülnek s a kérkedő kard elpattan. Ellenben minél inkább fejledezik az ember magasztos érzéke, érzése és képzelete; annál jobban tisztul nyelve s határozottságot nyer irodalma. E szépmüvészet, mint a legnemesebb mesterségek egyike, csak nemes érzésen alapulhat. Igaz ugyan, hogy a legmagasztosabb érzelmek gyakran összeütköznek,vagy legalább összeütközőknek mutatkoznak; de ez csak látszat, csak árny minden való nélkül; az irodalom kifejti az álokot, leleplezi a csalódást, mely oly sokaknak botrányára volt. így tehát hatása sem maradhat el, mert nemesíti a lelket, szépíti az Ízlést, s bizonyos megmagyarázhatlan varázserő által felemel. E nemesítés, szépítés és varázserő felséges vonásokban tör elő a színirodalomban; s így mi sem bizonyosabb, mint az, hogy e szép mű döntő befelyással bír úgy nemzetiségünk megtestesítésére, mint a néző közönség erkölcsi érzelmeire is; s igy ezen irányban be is f'ejezhetnök fejtegetéseinket. Azonban ne gondoljuk, hogy az összes drámai művek, melyek e keretbe szeretnek felvétetni, ily hatással lennének a nevezett két kincsre! Mi tudjuk és hiszszük, hogy Rafael szénnel is oly arcképet rajzolt, mely többet ért sok ezer és ezer azóta készített olajfestménynél; de ahhoz Rafael lángesze és varázskeze kellett. Epen ezért ne higyjék az olyanok, kik negyedóra alalt valamit kigondolnak, egy nap alatt ugyanazt leírják, hogy művök hatást gyakorolt, s minthogy munkájok elhamarkodott, annál kevésbé hihetik azt, hogy akár maradandó müvet, akár oly jelenetet állította elé s hoztak színre, mely nézeteinket, illetőleg a nézőközönség nézeteit nemzetiségi, vagy erkölcsi irányban szilárdította volna; ezek ugyanis nemcsakhogy ettől állnak távol de néhány perc múlva unalmasabbak a zongorahangolásnál. Ezenkívül azon jó hiszemben se ringassa magát a színíró soha, hogy az előadás pótolni fogja a hiányokat. Tudnunk kell azt, hogy az előadás csak másodrendű szerep a színműben; mit így fejthetünk meg legvilágosabban: a dráma nemét a költészet, faját pedig a szin, vagyis a cselekvő élet ábrázolása teszi. Valószínű tehát hogy a színi előadás alá van rendelve a költészetnek. Ez alatt értjük azon költészeti erőt, mely környezetére mindenkor döntő befolyással hir, s melyet tiszta gondolta- menet, nemes törekvés s hazafiui érzet lelkesít, s így a hatás is, melyet előidéz, nemes irányt véve, megtenni gyümölREV 98 i
