Kir. kath. nagy-gymnasium, Selmecbánya, 1874

csét. — Ebből következik az is, hogy mig a nemes akarat- s költészet nélkül alkotóit müveket eltörli az idő addig azok:, melyek költői belértékkel bírnak, habár nem is felelnek meg a dráma kívánalmainak, maradandók; s igy megmarad a nem, mig a nemtől messze szakadt faj magát fentartani nem képes. — Korántsem akarjuk ezzel azt vitatni, hogy az előadási hatás elmellőzhető; sőt elismert s megdönthetien azon igazság, hogy a költői tehetség szinihatással párosulva adhat csak maradandó becsű művet; ezt bizonyítja azon igen is világos példa, hogy a szinirodalom csak ott teremthetett valóban remek műveket, hol a természet, az emberiség állapota, főleg a társadalom már maga is szinikápet mutatott fel, s ez nem volt egyéb, mint a szinihatás; nem kevesebb ez a színműben, mint egy rögtönitélő törvényszék, mely a nézők kedélyében a rögtönzött tapsok, majd a gáncsok gyorsasága, s végre egyiknek a másik feletti tulnyomósága folytán a műnek becsét maradandóvá teszi, vagy azt teljesen megsemmisíti. Olyan tehát e szinihatás főleg a sziniróra, mint egy iskola, melyben a nézőközönség arcvonásaiból, majd saját, majd az előadó személyek botlásain okulva, tökélyetesitheti magát, s ha elég erős szándékkal bír tanulságot és lelkesedést is meríthet. E szinihatás tehát a drámai müveknél nem lehet közönyös dolog, s ha a sziniró ezt megveti, veszteségét bizonnyára érezni fogja. —

A nézőközönség arcvonásai döntő befolyással bírnak a műbecsére. Ha ez igy van kell, hogy a nézőség Ízléssel bírjon; s annyival mindenesetre bir is a többség, melynek segélyével a mű hatására vonatkozólag nyi- latkozhatik.

Az emberi nem egy gyenge oldalára mindig nagy vigyázattal kell lennie a szinköltőnek. Az akarat változó s könnyebben hajlik a roszra, mint a jóra. E szempontból tekintve nem marad hátra más, minthogy a sziniró nemes törekvése az erkölcscsel, mint nemes kalauzzal fogjan kezet, s hogy az eszme, melyet diadalra juttat az igazság ösvényén haladjon, s a nézőség mindenekelőtt tanulja tisztelni és szeretni ezen igazságot. A tigzta érzelmektől áthatott színmű ezt el is éri; a színmű ugyanis magában oly valami, mely a nézők kedélyét különböző hullámzásba hozza, mely a nézőséget ép oly helyzetbe juttatja, hova a színmű legkiválóbb jelensége jutott s ha őt örülni látjuk, mi is örülünk; s őt féltve, mi is rettegünk. Annál jobban érzi pedig ezt a közönség, minél közelebb áll hozzá a személy, ki figyelmét lekötötte; s minthogy az is ember, ők is emberek, tudják, hogy nincs oly szerencsés, vagy szerencsétlen, kiből bennünk is sok ne volna. Innen van az, hogy az ily főszemélyek sorsa mindenkire hathat nem-, kor- és rángkiilönbség nélkül. —

A hatás legszebb iránya, az erkölcsiség terjesztése, főleg a tragoediának (szomorújáték) jutott osztályrészül ; mert ennek hatása általános; azaz hathat minden jó tragoedia mindenkire, értjük alattok a nemes szivű, vagy legalább javítható embereket; ezekért van ugyanis feltalálva, nem pedig a kérges szivű zsiványokért. —

Legelőnyösebb tehát e műfajnál, az, hogy ugyanazon mű képes egyenlően hatni. Ezt bizonyítja; ,.A nagyravágyóból király- és orgyilkossá lett Machbeth“; ,.a dacos, hazaáruló s hazájának megbocsátó Coriolán“ ; „a féltékeny természetű s Jagó cselei által nőgyilkossá lett Othello“; „a tetterő hiányában nagy feladatának megfelelni nem tudó Hamlet“ ; „a megrögzött gonosz, s trónért kíméletlenül mindent legyilkoló III. Richard“ ; s végre „a hármas gyilkosság után megzavart elméjű Telegdi,,. mind különböző körülmények közt küzdenek s buknak, de azért a hatás meg van, még pedig igen erős befolyású az erkölcsiségre; ugyannyira, hogy a nézőközönség legkevésbé sem ütközik meg a bukáson, látva s tudva, hogy erkölcsi elv sértetett meg, mely okvetlenül büntetést követel. —

A hatás tehát másnak soha nem tulajdonítható, mint annak, hogy a mű erkölcsi alapra van építve. Oly egyéneket kell tehát a szinköltőnek előállítani, kik egy részt nem mások, hanem önnön hibáikért lakóinak; másrészt nemesirányú törekvéseik- és életfontosságú eszméikért a pálmakoszorút nyerik el. E kettő közül egyiket képviseltetnie kell a szinköltőnek; s hogy a hatás el ne maradjon iparkodjék diadalra juttatni a nemest, nagyot s tiszteletreméltót; de oly eszközök által, melyek a néző szemei előtt világosak s könnyen felfoghatok; mert ha a fatum, sors, vagy végzet oldja meg a csomókat, akkor az ily müvek a régi zsidókorból felvett színmüvek sorsára jutnak, melyek erkölcsi alap nélküliek lévén, bennök a boszszúállás vitte a főszerepet. Kíilömben is oly müvek, melyekben az emberi erőt felülmúló jelenetek fordulnak elő, nem igazolják magokat Elég lesz egy példa: Aeschylosnak megjósolják, hogy egy égi lövet fogja agyon sújtani. Jó hazafi, derék hős s nagy drámaköltő volt, s tudván a jóslatot, hihetőleg mindenkép azon volt, hogy a villámokkal rendelkező Zeüsz kedvében járjon s kiengesztelje,de mind hiába! Egy sas teknősbékával repült el feje fölött, leejtette, még pedig épen feje lágyára s meghalt; mert előre megjósolták. Nagy szerencsétlenség volt biz ez, de ki fog ezért ebből színművet Írni ? Sokkal nagyobb erkölcsi jelentőséggel bir ránk nézve életének azon mozzanata, midőn Sophoclessel szemben egy szomorújátéka megbukik, s az akkori szinbirálók csúfolódásai elől kénytelen önkéntes számkivetésbe menni. —

Nem kell és nem is lehet azonban a szinköltőnek a száraz igazsághoz ragaszkodnia; mert e puszta igazság a romlatlan kebleknek úgy is sajátjok; hanem alapítsa azt mindig művészi kivitelre, s fűszerezze költői tehetségének terményeivel. — E költőművészeti szépség legmagasabb fogban nyilatkozhatik azon színművekben, melyekben a mondailag hősi elem viszi a főszerepet; s minthogy e müvekben a nehezen megoldható tény a végzetre vitetik vissza s mégis erkölcsi alapú s oktató irányúak: csak oly lánglelkek szüleménye, mint Shakspere, kinek