Zempléni Népujság, 1947 (3. évfolyam, 1-54. szám)
1947-08-10 / 33. szám
Július 25-én lapunkban követeltük. Ac*él elvíárs 2 hétig harcolt érte. Itt az eredmény: 10.000 ellátatlan zempléni araié és csépié munkás kap szalonna Rafk lászlóné: A magyar asszonyok a jólét és béke vagy a nyomorúság és zűrzavar között választanak augusztus 3í-én jobb ma 7 oroszlán, mint tegnap egy polgármester I avagy ki tisztította meg Újhelyi a kóbor kutyáktól ? Vasárnap délelőtt Sátoraljaújhelyre érkezett Rajk Lászlőné a Magyar Demokratikus Nők Szövetségének főtitkára és a moziban ősz- szegyalt mintegy CtBzáz főnyi hallgatóság előtt beszédet tartott a zempléni asszonyokhoz és leányokhoz. A nemzeiiszin zászlókkal j feldíszített színpadon a zem- j pléní lányok nevében Kasicz , Erzsébet a MaDISz megyei j leányvezetője, az MNDSz nevében Bajzát Józsefné üdvözölték a belügyminiszter feleségét. Ezután Rdjk Lászlóné emelkedett szólásra és mondotta el nagyhatású beszédét. Elsősorban a hadifogoly- kérdéssé! foglalkozott, hangsúlyozva, hogy minden magyar asszony szivét öröm tölti el, hogy hosszú éves után most végre hazatérhetnek a magyar hadifoglyok. Eddig több mint 50.000 hadifogoly tért haza és napjói-napra ezren és ezren jönnek, egészen addig, amíg az utolsó is haza nem tér az otthonába. Azt, hogy ha - difoglyaink hazatérhetnek elsóBorban Rákosi Mátyás elvtársunknak köszönhetjük. Nekünk, magyar asszonyoknak, most az a kötelességünk, hogy segítsünk a hazatérőkön, harcoljunk azért, hogy földet kapjanak, hogy eltudjanak helyezkedni és kenyeret tudjanak biztosítani'családjuknak, gyermekeiknek. A 3 éves terv építésébe is be keil kapcsolni a hazatérő hadifoglyokat — mondotta —majd ismertette a 3 éves tervnek azt a részét, amely az asszonyok számára is ttöunyü megélhetést, gondtalan életet biztosit majd. Kíméletlenül kell leszámolni azokkal, akik ma a drágaság felidézésével újabb nyomorúságot akarnak elérni. Harcot indítunk a drágaság ellen és le Is fogjuk törni. Az asszonyoknak ezért iö- rődniök kell a politikával, lőzőkanál mellett foglalkoznak kell azzal is hogy meg nézzék a bajokat és maguk változtassanak rajta. E.után rátért azuj válasz fásokra. 1945-ben mi asszonyok rosszul szavaztunk — mondotta. Akkor a legszentebb érzéseinket használták fel a nép ellenségei agitáció- jukra. Bort, búzát, békességet hirdettek. A bort és búzát a Mindenható és a mi verejtékes munkánk megadta, de hazudtak azok, akik a békességet hirdették, mert ugyanakkor összeesküvést, szőttek a magyar nép ellen, hogy nyomort, polgárhábo rut idézzenek elő. — Mi asszonyok ezért oda fogunk állni Rákosi Mátyás mellé, mert tudjuk, hogy így emelkedhet csak az életszínvonalunk és Így sikerülhet a 3 éves terv, amely Magyar- országon nyugodttá és boldoggá teszi a magyar anyák és asz- szonyok életét — fejezte be nagy helyeslés és taps között Rajk Liszlóné beszédét. Aczél György elvtárs ; Választani kell a rombolók és az építők között Ezután Aczél György elv- társ az MKP megyei titkára emelkedett szólásra. A 3 éves terv fontosságát hangsúlyozta, majd válaszolt azokra a rágalmaira, amelyek a kommunistákat vfilástlíenesség- gel vádolják. — Mi n?m engedjük — mondotta —, hogy a magyar nép vallásos érzületét bárki is megférte?, mert szeretjük népünket és tiszteljük vallásos érzületét és vallásának szabad gyakorlását biztosítjuk számára. Az szolgálja igazán az Istent és a vallást, aki a dolgozó nép jólétét segiti elő Nem pedig az ok, akik ma éjjel felgyújtották a sárospataki majmot, hogy megfosszanak bennünket kenyerünktől. A nép ellenségei mindent megtesznek most a választások előtt, hogy el pusztítsák azt, amit a dolgorő nép verejiékes munkával együtt felépiteit. A magyar népnek ezeken a választásokon a rombolók, gyuj- togatók vagy az építők között keli vá lasztfmia El keli dönteni-, hogy nyomorúságot vagy jólétet akar e az országban. — Mi kommunisták büszkék vagyunk arra, hogy kitekertük a piros-fehér zöldzász lót n hszaáruiók kezéből és azt nem a horthysták viszik többé, hanem a magyar nép tartja magasra, a kommunisták vezetésével egészen a győzelemig, — fejezte bs nagy tapssal fo gadott beszédét Aczél György elvtárs. Hétfőn reggel munkába menet, ahogy végig bak láttám a városon. egészen szokatlan, meglepő látvány tárult a szemem elé. A város utcáin férfiak siettek munkába, háziasszo nyok igyekeztek kosárral a karjukon az üzletek felé. De valami mégis hiányzott az utca megszokott képéből. Megdöbbentem, amikor rájöttem, hogy mi. Egyetlen egy kutyát nem lehetett látni. Pedig ezek a derék állatok — fittyet hányva a nemtörődöm hatóságoknak — máskor csoportokba verődve kóboroltak napszámra szóró val az újhelyi utcákon. Most rpég véletlenül sem lehetett látni egyet sem. Mint ha a föld nyelte volna el őket — gondoltam. Ké sőbb azután megtudtam, hogy nem is a föld, hanem a város szélén lévő cirkusz oroszlánjai Egyszerre megszűnt hát a kutya infláció Ujhelyen, hogy az éhes vadak ide érkeztek a városba. Csintalan gyerekek szedték össze az utcáról a kóbor ebeket és néhány forintért eladták a cirkuszosoknak. A hét oroszlán jóizü lakmározásának azonban rövidesen vége szakadt. Egyre másra tűn tek el az udvarokból Is a kutyák és vándoroltak az örökké éhes oroszlánok gyomrába. Emiatt azután viharos jelenetek játszódtak le a cirkusz igazgatója és a kutyájukat mindhiába kereső gazdáik közölt Be szüntették a kutyavásárlásokat s a cirkusz is tovább ment Sárospatakra, így hát elmúlt a nagy veszély. Az újhelyi kutyu- sok ismét megjelentek az utcán, hogy néhány napi kényszerű rabság után, megfogyatkozva bár, de még mindig szép számmal megszokottá tegyék jelenlétükkel Zemplénország fő városának kies látképét. Városunk egy öreg szerelmese. MvmR»£nllc£sloiKi a zempléni dolgozóknak 300 ezer forintot utal kt a G. F. a Safó-csaíoma építéséhez A Gazdasági Főtanács háromszázezer forintot biztosított a Sajő-csatorna építkezési költségeinek fedezésére. Ezt az összeget Zeni p!én és Borsod megyéket határoló rész építésénél fogják feíhsszní.lr.i. A jelentős összeget az MKP budapesti központjának közbenjárására utalták ki azért, hogy enyhítsék a meginduló munkálatokkal a Zemplén megyébe n fennáiiő munkanélküliséget. Még auqiiszíusbaii 268 forintért eke 50 ezer rend olcsó ruha Többszázezer pár iipuseípő kerül forgalomba a N1K kiállításában 268 forint* Ugyanezt a Hofíher gyár 412 forintért hozza forgalomba. A mezőgazdasági gépek, szerszámok szállítására Gerő elvtárs intézkedése nyomán 50°/o ős kedvezményt adnak a vasutak. OIcuó rúna, cipő a dolgozóknak Augusztus hónapban forgalomba kerülnek még azok az iparcikkek, ameiytk a falvak és városok dolgozói számára nélkülözhetetlenek. Olcsó mezőgazdasági szerszámok A Netiezipari Központ uj, korszerűbb mezőgazdasági szerszámokat fog kibocsáj- tani, ez évben még 300 ezer kapát, uj, egyesitett szecska é3 répavágőt és kukorica morzsoló!, amelynek együttes ára az eddigi 1200 forint helyett mindössze 800 forint, lesz. Nagymennyiségben kerül piacra fogatos-eke is, amely Önálló község alakul a jázsef-majori tanyákká! Az MKP nyújtja be a javashtot a törvényhatóságban A József-major 10 km re van Tt87.akarádboz, amelyhez a kétezer lélekszámot kitevő tanyavilág közigazgatásilag tartozik. A tanyasiak már 2 éve kérték a községtől való különválasztásukat, a vármegyei törvényhatóság ezt azonban elutasította. így hát továbbra is a 10 km-re lévő Karádra kellett bejárniuk, ha adót akartak fizetni, vagy más hivatalos elintéznivalójuk volt. Ugyanakkor a község nemsoká! törődött a tanyaiakkal, úgy kezeiték őket, mint a mostoha gyereket. Kifelejtették őket az UNRRA adományokból, a vetőmag akcióból, azonban ha beszolgáltatásról volt szó, akkor elsők voltak. Gyuska János elvtárs kint járt a tanyán ér a gazdák elpanaszolták neki sérelmei két. ö megígérte, hogy aegi teni fog: Az eimuit heten azután Toldi elvtárs vár megyei főjegyzővel és a pataki járási főjegyzővel együtt kimentek József ma jorba és a környező tanyák ról gyűlést hívtak egybe. Az MKP teherautója szállította az összejövetelre a tanyák küldötteit, akik — férfiak és asszonyok vegyesen — vol tak vagy 300-an a gyűlésen, azután egyhangúlag határozati javaslatot hoztak, amelyben kérik Tiszakarádtól való elválasztásukat és önálló községi közigazgatást. A javaslatot az MKP fogja be nyújtani a jövő héten a törvényhatósági gyűlésen és reméijük, hogy a József majoriak régi vágya leije sülni fog. ^ Ifjúsági nagygyűlés Ricsin z us 17 en, vására* p Ricsén ifjúsági nagygyűlés lesz, amelyen Non György, a Magyar Ifjúság Országos T<i nácsának, az Országos 48 as Bizottságnak és a MaDIS nak főlíiKára, beszél m-jd a zempléni fiatalokhoz, akik már most megkezdték az előkészületeket a nagy eseményre. 0:C»ú Htjaid, Cipőit Vjíl szükségük sürgősen a dolgozóknak. A 3 éves terv erről is gondoskodik. Még e hónapban eiérik Uxtilgyáraink a 850—900 ezer métert a szövetlermelésben. Ezt a szövetet méterenként 38 forintért fogják árusítani. 50 ezer jórninőségű ruha kerül forgalomba az ed digi 400 forint helyett 288 forint 40 filléres áron. Ezeket az árakat bevarrják a ruhákba. Augusztus 15 én mar lehet vásárolni ezekből az o'csó kész ruhákból. Olcsó típus cipőket, ba kancsokat gyánanak, amelyek augusztus hónapban kb. 25%-kal olcsóbb áron az eddigieknél kerülnek eladásra. 300 ezer pár típus cipő kerül a fogyasztóhoz, ezenkívül többszázezer jó minőségű bakancs 75 forintos árban. Az UFOSz és FÉKOSz javaslatára utalványokra a Bzegény parasztság részére augusztusban 120 000 pár bakancsot és 80.000 pár cipőt osztanak szét.