Zempléni Népújság, 1946 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1946-06-02 / 23. szám
1946. junius 2. ZEMPLÉNI NÉPÚJSÁG 3. oldal. Hatalmas arányú baloldali győzelem Csehszlovákiában Csehszlovákiában megtartott választások Irgpáldásabb rendben folytak le. A választások eredményei alapján a csehszlovák parlamenté a következő arányban küldik képviselőiket a pártok. Kommunista Párt 114, cseh neiuzeti- szociaiisták 55, szociáldemokraták 38, katolikus néppárt 47, szlovák demokrata párt 43, sálovák szabadság párt 3 képviselő. A munkás pártok í 52 képviselőjével szemben a többi pártok csak 148 képMájus 30 áll tartotta szokásos megyei választmányi ülését a Magyar Kommunista Párt Sátoraljaújhelyben. A vidékről bejött járási titkárok és a választmány tagjai előtt Nagy jános elvtárs központi instruktor politikai tájékoztatót adott. Részletesen foglalkozott a párisi értekezlet eddigi eredményeivel, rávilágított az itt-ott előforduló eltérések okaira. Ismertette Molotov elvtársnak sajtótájékoztatóját, amelynek óriási visszhangja volt az egész világon és amire az angol lapok megállapítják, hogy sok kételyt eloszlatott és utat mutatott a kérdések gyors és igazságos megoldására. Ismertette az angolszász hatalmak egymáshoz való viszonyát, valamint a Szovjetunió álláspontját az angolszászokkal szemben. A béke legbiztosabb támasza a Szovjetunió, ahol nem imperialista szándékok érvénye- sQlnek, hanem a tartós béke feltételeinek a megteremtése.' Belpolitikai helyzetűnk ismertetésével kapcsolatban Nagy elvtárs foglalkozott azokkal a jelenségekkel, amelyek a gazdasági élet szanálását és a jó pénz megteremtését akadályozzák. A Független Kisgazda Párt a jó pénz .megteremtésének a harcában előre gondoskodik bizalmatlanságot okozni. A nemzet demokratikus erői ezeket a kísérteteket visszautasítják és minden erőlködés ellenére augusztus 1-re jó pénzt teremtenek. A kaposvári nagygyűlésen a baloldali blokk leszögezte álláspontját. Foglalkozott Nagy elvtárs Gyöngyös, Kunmadaras, Karcag fasiszta merényleteivel. A szervezkedések szálai mindig a Kisgazda Párt jobbszárnyához vezetnek. A Komviselőt állítanak. Az uj nemzet- gyűlés megalakulása és a köztársasági elnök megválasztása után a csehszlovák kormány lemond. Az uj kormány összetétele való színűén ez lesz; kommunisták 9, nemzetiszocialisták 4, néppárt 4, szociáldemokraták 3, szlovák demokrata párt 3, szakszervezetek 2 tárcát kapnak. A Csehszlovákiában elért halai más kommunista győzelem örömmel tölti ti a magyarországi kom műn istákat. munista Párt élesen elítéli ezeket a jelenségeket és statáriáiis eljárási követel a fegyveres merénylők ellen. De egyúttal több erélyt vára Független Kisgazda Párttól, hogy a koalíció békés együttműködését továbbra is fenntarthassák. A legnagyobb pártban sokszor fasiszta- mentők húzódnak meg. Bizonyítja ezt Oyulai és Fillér képviselők védelmezése, akiket a mentelmi bizottság nem adott ki, bár tudta, hogy a gyöngyösi merénylőkkel összeköttetésben állnak. A Magyar Kommunista Pártra most két súlyos feladat vár: a közigazgatás és a hivatalok megtisztítása és a jó pénz megteremtése. Hogy ezt végrehajthassuk erősíteni kell szervezeteinket, fel kell világosilani a falu és város dolgozóit és akkor a küzdelemből a demokrácia megerősödve kerül ki. Nagy elvtárs következetes, meggyőző erejű beszéde után Balogh Lajos megyei titkár tartotta meg előadását. Szervezeti kérdésekkel foglalkozott. Részleteiben ismertette a megye területén tapasztalható hiányokat. Magunkba keressük a hibát elsősoi ban — mondotta. Kádereinkben szegények vagyunk. Több elvtársunk pártiskoláu van. junius 15-én hazajönnek és a további munka folytatódik. Kitért az olasz- liszkai eseményekre. Foglalkozott a közigazgatás megtisztításával és itt olt jekntkeZŐ fasiszta tünetekkel. Az antiszemitizmus sok helyen feltűnő méreteket öitöti. Ne hunyjanak szemet ezek mellett, hanem kellő politikai érettséggel töröljük ki a múlt e szennyes maradványát az emberek leikéből. Beszámolt budapesti útjáról és instrukciókat adott a párt vezetőinek. Azután rátért azokra a dolgokra, Á fasiszta szlovák kormány tagjai, akik a pozsonyi börtön rácsai mögött izgalommal várták a választások eredményét, óriási lelkesedéssel fogadtak a választások eredményét. Elénekelték a fasiszta szlovák himnuszt is. Korai volt az öröm a Pravda szerint, de érthető, mert Tisó a demokrata párt listáján sok olyau nevet talált, akik valamikor kiszolgálói voltak a német fasisztáknak. amelyek a községi politika irányításában hiányként jelentkeznek. Helyes községi politikái csináljunk. E/. most a mi fontos programunk. Ezt kívánja a reakciósok kisöprü- zése és a gazdasági élet szanálása. Dolgozzanak úgy az elvtársak, hogy faluk dolgozó népe panaszaival a kommunistákhoz menjen, tanácsot tőlük kérjen. A zempléni parasztságnak komoly terhek nehezednek villáira. A beszolgáltatást teljesítenünk keli, de hassanak oda, hogy a terhek azokra essenek, akiknek több van és akik könyebben kiheverik a nehézségeket. Legyenek a kommunisták a legjobb és legbecsületesebb dolgozók és akkor rövid idő alatt jó élet lesz Zemplénben és az országban. Erősítsük testvér pártunkkal az együttműködést, fogjunk össze a parasztsággal és értessük meg mindenkivel, hogy a munkásság és a parasztság a boldogabb Magyarország alapja. Érdeklődéssel és nagy tetszéssel fogadott beszámolója után a jelenlévő elvtársak beszámoltak tapasztalataikról és tanulságos vitába állapodtak meg a párt elkövetkező feladatairól és annak végrehajtásáról. Rendőrségi hírek Z. Elek Bála népellenes cselekedet miatt rendőri felügyelet alá helyezve. Müiler Jenő a népügyészségnek átadva, nepellenes bűncselekmények gyanúja miatt. Sári Béni ácsmester, tarcali lakos, népellenes cselekedet miatt internálva. B Tóth József bodrogkisfaíudi lakos, föidmíves, szovjet és demo- krácíaeilenes kijelentése miatt internálva, Falusi Frigyes tokaji vendéglős, volt gestapó besúgó internálva PÁRTHIREK Értesítjük az MKP nőtagjait, hogy 3-án, hétfőn délután 6 órai kezdettel a pártházban gyűlést tartunk. Az elvtársnők pontos megjelenését kéri a Vezetőség. Értesítjük az MKP 25 évnél fiatalabb tagjait, hogy 6 án, csütörtökön délután 7 órai kezdettel a pártházban műsoros ifjúsági napot tartunk. Kérjük minden ifjú elvtárs pontos megjelenését. Vezetőség. Eivtái sak! El v társnők I 2 án, vasárnap agitációs napot tartunk. Mindannyian legyünk reggel 8 órakor a párt- házban, hol a feladat megoldásához szükséges instrukciót megkapjuk. Vezetőség. Pünkösdi program Értesítjük elvtársafnkat és az érdeklődő közönséget, hogy pünkösd első napján este nagyszabású kulturest keretében, a budapesti „Rákosi Szabadság Dalárda“ fog vendégszerepelni a Városi Színházban. Az ünnep első vagy második napján bált rendezünk a Vigadóban. Pünkösd hétfőn kirándulunk a Turista Házhoz. Olcsó és Jó ételről, italról gondoskodás történik. A részletes műsort falragaszon közöljük. Vezetőség. Felkérjük mindazon elvtársainkat, kik a vendégszereplésre érkező „Rákosi Dalárda* 1 tagjának a pünkösdi ünnepek alatt szállást és élelmet tudnak adni, jelentkezzenek a pártirodán. Hirdetmény Értesítjük a hasznothajtó foglalkozású és általános kereseti adó alá eső adózókat, hogy Sátoraljaújhely m. város adóhivatalának 8. számú hivatali helyiségében az 1945. évi általános kereseti jadó, valamint az általános kereseti adó után fizetendő jövedelemadó kivetési lajstrom 1946. évi május hő 27 tői junius 11-ig közszemlére van kitéve. Minthogy a kitevésről fizetési meghagyást az állami adóhivatal nem [bocsát ki, a kivetett adók mérve ellen adózók a közszemlére való tétel utolsó napját követő 15 napon belül élhetnek jogorvoslattal. A felebbezést az adófelszólalási bizottsághoz kell cimezni és a saujhelyi állami adóhivatalhoz keli beadni.“ Of KBHEfifiOCSlT vennék élelemért. Cím akiadóbanA zemplénmegyei Főkapitányság gyors és gépirónőt kinevezett állományba felvesz. Jelentkezés mindennap 11—1 óráig Hámori századosnál. fi Magyar Kommunista Párt megyei választmányi ülése Legyünk reggel nyolcra a párthá^bnn