Zempléni Népújság, 1946 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1946-12-01 / 49. szám

/ ZEMPLÉNI f NÉPÚJSÁG I» E H O «4 K A'T I K Ü8' , E A I* H II. ÉVFOLYAM 49. SZÁM. Ára: 40 fillér maa Asszonyküldöttség a főispánnál — Antos István a kisiparoso­kért — Nemsokára osztják az UNRRÁ-t — Só érkezik SÁTORALJAÚJHELY, 1946 DECEMBER 1 i) magyar népen a sor hogy demokráciáját erőteljes lépéssel előbbre vigye A drágulásnak 99 százalékban politikai okai vannak Kádár János és Antos István beszéde a MKP sátoraljaújhelyi gyűlésén R»g nem látóit nagyarányú érdeklődés kisérte a MKP sátoraljaújhelyi szervezeté nek vasárnapi gyűlését. A Városi Mozi helysége zsufo Iáéig megtelt a hallgatóság gal, de a hangszórókon ke­resztül is többszáz főnyi kö 2Önség hallgatta Kádár János MKP főtitkárhelyettes, nem­zetgyűlési képviselő és Antos István pénzügyi államtitkár beszédei*. A gyűlést a Himnusz el- éneklése után az elnökség nevében dr. Orosz György, a Nemzeti Bizottság elnöke nyitotta meg. majd Antos István emelkedett szólásra. A gazdasági és pénzügyi kérdésekkel kívánok foglal­kozni — kezdte beszédét A forint alapja szilárd Nincs e baj a forint körill — kérdik sokan. Az élet színvonal az utóbbi hetek­ben romlott, a változatlan fizetések mellett emelkedő árakat találunk. Ezektől a jelenségektől féltik a forintot. Ezután rávilágított Anlos elvtárs arra, hogy a forint körül nincs hiba. Az állam­háztartás helyzete javul, no­vemberben már 100 száza lékos fedezetet értünk el. A pénzünk 75 százalékban ren delkezik aranyfedezettel. A termelés állandóan emelkedik. A széntermelés októberben megha’adla a napi 2400 vagont, a pamutáru terme­lése novemberben elérte a 10 millió métert és két három hónap múlva a bőr­áruk terén is érezhető javu lás lesz. A mezőgazdasági termelésünk is általában meg­felelt a várakozásoknak. Bár a kalászosokat és kukoricát aszály sújtotta, de ezt a többi cikkek terméseredménye ki­egyensúlyozta, 6000 vagon cukorral rendelkezünk a tavalyi 500 vagonnal szem­ben, 8000 vagon olajosmag­gal a tavalyi 1200 vagonnal szemben. Mi hát mégis az alapja a drágulásnak? A drágulásnak 99 száza­lékban politikai okai vaunak. A tőkések arra spekuláltak, hogy a stabilizáció önmagá­tól fog összeomlani. Mivel ez nem következett be, meg­indították a stabilizáció ellen a támadások sorozatát. A. továbbiakban össze- hasonlítást tett A dós elvtárs a tőkések 1924 es stabilizá dója ér a mostani stabi'izá- ció között. Nem hitték el a nagy tőkések, hogy a MKP stabilizációs tervei reális alapra vannak fektetve. Külföldi köl csönre építettek, hogy ezzel külföldi ellen őrt ültethessenek az ország nyakára. A stabilizáció sikerült és a helyzet most kezd kiéleződni. A mi s'abilizációs terveink­kel nem egyeztek a magas ipari árak. Ez sérti a pa­rasztság érdekeit, a munká­soknak pedig munkanélküli séget okoz. a kommunista párti és kisgazdapárti pa Kádár János eivtárs volt a gyűlés Következő szónoka. A dolgozó kisemberek gond • jaik mellett figyelmüket azok felé a tárgyalások felé fordít ják — mondotta —, amelyek a Baloldali Blokk és a Kis­gazdapárt között folynak. A legfőbb kérdés, amely körül már két hónapja folynak a tárgyalások, az ipari árak > leszállításának a kérdése. | December 1 re bizonyos ár- í leszállítást sikerűit elérni. A - Baloldali Blokk a MKP ja­vaslatára felvette követelései közé a mezőgazdasági gép­Egy táborban A Kisgazdapárt egyidőben akarja képviselni az Úilmann báró érdekeit a tolcsvai pa­raszt érdekeivel. A múlt esz­tendőben egy táborba tö möritettek haladó demokra tikus írókét a reakcióval. Néha parasztdemokráciát era legelnek. D? a létszámcsökkentő bizottságok ezer kis gazdapárti megbí­zottjából csak 30 volt paraszt, a többi ügy véd, fiskális és más aszfaltkisgazda. Dobi István haladó becsü­letes demokrata volt és egy­rasztok kö/ös érdeke az, hogy az árakat szállítsák le. Sok helyen kiütközik, hogy a Kisgazdapárt nem a pa rasztsdg, hanem a nagytőke és a közvetítő kereskedelem 1 érdekeit védi. Nme? szüksé- I eűnk kőzb-ékelődő keres- I kidére. Legye kétféle ár: gyárj ár és fogyasztói ár, a kiskereskedő pedig szerez­hesse be közvetlenül a gyár­tói az á u*. Lehetővé akarjuk tenni, hogy az árakat köz­vetlenül ellenőrizzék, ezért ezerféle áru gyártása helyett tipusárukat akarunk, a fo gyasztói árat pedig szőjék vagy nyomják bei: az «áruba. Ha vannak is gondjaink — fejezte be beszédet Antos eivtárs — ezek m? már csak részletproblémák. A gazda sági a;apok sTuáídak, a ked­vezőtlen tényezőkön pedig javítanunk kell. ipar államosítását is. Esz telenség elnézni, hogy trak torok, ekevasak a raktárak­ban rozsdásodjanak, ugyan­akkor a munkásokat munka nélkülivé tegyék. Ha a Kis gazdapárt az államosítás el­len fellép a magántulajdon védelmezőjeként, akkor ki jelentjük: szentebb nekünk a munkások és parasz­tok, kiskereskedők és kisiparosok magán tulajdona, mint a bankároké és nagy tőkéseké, t a reakcióval ben ujgazda. Mégis eltávolí­tották a földmivelésügyi mi- 1 misztérium éléről és oda- : tették Bárányos Károlyt, aki konzervgyáros és Horthy I földmivelésügyi államtitkára volt. A MKP uj főis­pánja paraszt A Magyar Kommunista Párt ma iktatja be Szolnok megyében uj főispánját, 8 holdas, 5 gyerekes ujgazdát. A mi véleményünk az, ha - paraszldemokráciát mon­dunk, akkor a parasztokat ültessük oda, ahol a nép ügyeit intézik. B»szélt ezután Kádár elv- társ a kul!u8zminisztérium válságáról. A magyar demo­Aki a reakcióval A másik veszély a Kis- j gazdapártban — folytatta, hogy elképzeli azt, hogy feí tudja használni a reakciót a munkáspártok ellen. Régi tapasztalat, hogy aki a re akcióval összeáll, az elpusz­tul. A Kisgazdapárt a sorai­ban menedéket ad a nép ellenségeinek. Bijcsy Zsi­linszky Endre egyik gyilko­sának a vejét, Kováts Lász lót 2J társával együtt már­ciusán kizárták, most a politikai bizottság egyhangú határozatával visszavették. És meg most is tagja a Kis gazdapártnak és a nemzet­gyűlésnek Vértessy Károly, aki az ellenforradalomban sajátkezüleg 20 munkást és parasztot gyilkolt meg. Ha a Kisgazdapárt arányosítás­ról beszél, nem vagyunk mezgyőződve arról, hogy pl. egy rendőrkapitányi állásra demokratikus parasztot akar e jelölni, vagy egy Vértessyt. Kádár elvtárs ezután a demokrácia és reakció nem zetközi méretekben jelent­kező küzdelméről beszélt. A népek túlnyomó többsége békében akar dolgozni és ez az erő sokkal nagyobb, mint az imperialista csopor tok ereje — mondotta. Szlo­vákiában megnehezedett a magyarok sorsa. Érdekünk, hogy a békét minél hama rabb megkössék, hogy Ma­gyarország ne mint legyőzött ország, hanem mint egyen­rangú fél vehessen részt a tárgyalásokon és bekerülhes­sen az Egyesült Nemzetek családjába. A különböző országok vá lasztási eredményeiről szólva kijelentette: a reakció téved, ha a nyugat segítségére számit, mert a nyugat nem reak­ciós. A negyedik leg nagyobb hatalom, kráciának egyik szerencsét­lensége, hogy ennek a tár­cának rosszul ütött be a napja — állapította meg. Majd szóvátette a Kisgazda- párt kétkulacsosságát. A két­kulcsos embereket pende­rítsék ki a pártból és a nem- , zetgyülésbői. ne ágáljanak I a nép nevében. A kétkula- csosság, a hintapolitika szűn­jön meg a külpolitikában — mondotta. Ha magyar-szov­jet barátságról beszélünk, ne csak ünnepélyes alkal­makkor tegyük ezt — kö­vetelte. összeáll, elpusztul A Baloldali Blokk három pártjának követelései a rosz- szul ellátott munkások, a nehéz helyzetben levő pa­rasztok és a dolgozó kisem- beiek követelései. Teremt­sünk ebben az országban olyan viszonyokat, hogy a politikai hatalom szilárdan a nép kezén legyen. A ma­gyar nép szorgalmas mun­kájával a nehézségeket le lehet küzdeni. Egy jó termés a magyar demokráciát gaz­daságilag is egyenesbe fogja hozni, ha a politikai előfel­tételeit is megteremtjük, hogy a magyar föld termésének eredményeit ne orozhassák el a magyar nép elől. A reakció taraja az utóbbi idő­ben kissé megnövekedett, de a magyar nép ereje száz­szor nagyobb és a reakció taraját te fogja tépni. Franciaország vá­lasztott és a legerő­sebb pártként a Kom­munista Párt került ki. A kommunista pártok előre­törése a demokrácia előre­törését jelenti európaszerte. Most a magyar népen van a sor — mondotta befeje­zésül —, hogy demokráciáját egy erőteljes lépéssel előbbre­vigye, hogy felcsatlakozhas- son a demokratikus népek arcvonalához. . * A nagy sikerrel befejezett gyűlés után Kádár János és Antos István elvtársak Sze­rencsre mentek, ahol a Szip­kában nagy hallgatóság előtt megismételték politikai és gazdasági beszámolójukat. A Baloldali Blokk és a Kisgazdapárt tárgyalásai A kommunista pártok előretörése: a demokrácia előretörése

Next

/
Thumbnails
Contents