Zempléni Népújság, 1946 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1946-08-18 / 34. szám

1946. augusztus 18. ZEMPLÉNI NEPÜJSAO Közellátási tájékoztató Munkában az R. G. a Bodrogodnál Rövid cikkben a múlt héten hirt adtunk már arról, hogy a kommu­nista párt rendező gárdája roham­munkával segiti felépíteni a Sátor­aljaújhelyt és Bereckit összekötő Bodroghidat. A fiatalok szorgal­masan dolgoznak, komolyan vették feladatukat. Az élelmezés nem mondható kifogástalannak több oknál fogva, de a lelkesedés olyan határtalan, hogy fáradtságot nem kímélve dolgoznak az önkéntes rohammunkásúk. Munkaidő után tábortüzeket rendeznek, hangulat, jó kedély uralkodik a Bodrog pariján. A rendűzógátda a kommunista párt élcsapata. Ez az élcsapat igazi kommunistához illően dől gozík, nem jár hála és köszönet érte senkitől, mert természetes, niagátótértetődő, hogy úgy dolgo­zik, ahogyan kötelessége. Mezőőri szolgálat A mezőgazdasági terményekben előforduló károk elhárítása érde­kében a magyar bdügymíniszlé ríum és Zemplén vármegye alis­pániának rendeleti alapján Sátor aijaujhely megyei város határában a mezőőri szolgálatot az érdekeli gazdák a Magyar Áilamtendöuég sátoraljaújhelyi kapitánysága által nyújtott hatályos segítséggel fog­nak teljesíteni. A sátoraljaújhelyi mezőgazdák 1946 évi augusztus hó 15>!ől kez­dődően mindaddig, amíg erre szükség mutatkozik, saját felfogott érdekükben is tartoznak a polgár­mesteri hivatal áltel megállapított sorrendben és időpontban a mező­őri szolgálat hatályosabbá tétele érdekében kisegítő mezőőri szol­gálatot teljesíteni. A polgármesteri hivatal a sátoraljaújhelyi rendőr- kapitánysággal karöltve gondos­kodik a kisegítő mezőőri szolgálat megszervezéséről oly módon, hogy az érdekelt gazdák szolgálatba lépésükről kellő időben ki legye­nek értesítve és hogy a szolgálat igazságos és méltányos sorrendben felváltva kerüljön egy-egy gazdára. A kisegítő mezőőri szolgálat min­den este 7 órakor veszi kezdetét és tart éjféli 12 óráig. A szolgá­latra kirendeltek tartoznak a ma­gyar államrendőrség sáloraljauj helyi kapitányságának központi örszobáján este fél 7 órakor szol- gáiattételre jelentkezni, ahol az ugyanezen szolgálatra kirendelt rendőrőrszemhez nyernek beosz tást. Amennyiben az érdekeltek a hivatalosan közölt időpontban szol­gálattételre igazolt komoly és el­háríthatatlan okból jelentkezni nem képesek, maguk helyeit megbíz­ható helyettest küldhetnek, vagy az akadályoztatást tartoznak leg­később a szolgálat előtti napon déli 12 óráig bejelenteni a város­háza 1. emelet 2, számú hivatali helyiségében. A Közellátási Minisztérium 10.750/1946. sz. rendelkezésével a sertés levágását az alábbiak szerint szabályozta: Sertés vágására jogosult a gaz­dálkodó és az a nem gazdálkodó személy, aki saját udvarában ser­tést tarthat és azt maga hizlalja, továbbá az, aki kizárólag saját háztartási szükségletének biztosí­tását szolgáló hizlalásra bérhizla­lás! szerződéssel rendelkezik. A bérhizlalás! szerződést városban a közélelmezési hivatalnak kell be­mutatni láttamozás végett. Minden sertésvágáshoz sertésvágási enge­dély szükséges. A sertésvágási en gedélyt a közélelmezési hivatal adja ki. A közélelmezési hivatal sertésvágást engedélyt csak annak adhat, aki zsirjegyjogosultságáról, illetőleg a hatósági zsírellátásban való részesedéséről lemondott. Min den négy személy után egy ser­tésre kelt vágási engedélyt kiadni. Ha az említett személyek száma négynél kevesebb, a vágási enge délyt egy sértési e ki lehet adni, de az engedélyek az alapzsirbs- szolgállatáson felül annyiszor 2 kg zsubeszolgáitatásra kell kötelezni, silánnyal az említett személyek száma négynél kevesebb. Aki sertést közfogyasztásra vág le, köteles minden sertés után súlyra való tekintet nélkül 6 kg közfogyasztásra alkalmas zsírt a vágástól számított 8 nap alatt a zsirgyüjtőhöz a nagybani megálla­Az MKP sátoraijaujh lyi hadi­fogoly irodájához az MKP Köz­ponti Hadifogoly Irodájától a kö­vetkező saujhelyi lakosok részére érkezeit le az iktatószám. Balatoni József, Cigány János, Lupi6 Oyuia, Fedorcsák Bertalan, Feke László, Béres János, Hencz József, Bálint László József, Tuba László, Zuko- vics Jenő, Takács László, Szabó Laftbérlialssztás Hivatalos helyről közlik: A mi- niszlerlanács 1946 augurzlus 25 napjáig haladékot ad az augusz­tusi lakbér első részletének meg­fizetésére azoknak a bérlőknek, akik szolgálati vagy munkabér­viszonyban állanak és munkaadói bizonyítvánnyal igazolják, hogy az augusztus 1—12-ig esedékessé vált fizetésüknek, munkadijubnak, vagy munkabérüknek 75 százalékát még nem kapták kézhez. Ha tehát a bérlő ezt a körülményi igazolja, az augusztusi lakbérét csak augusz- tás 25 napjának esti 6 órájáig köteles kifizetni és igy eddig az Aki magánfogyasztásra vág le sertést, köteles az első sertés után 4 kg, minden további sertés után pedig 6 kg közfogyasztásra alfeal- * más sertészsírt beszolgáltatni. Ha a háztartás a zsirszükséglet fede­zésére az egész gazdasági évre csak egy sertést vág, és a háztar­táshoz tartozó családtagok száma 5 vagy 6 személy, csak 2 kg zsírt kell beszolgáltatni, ha pedig a ház­tartáshoz tartozó családtagok száma haton felül van, a háztartás a zsir- beszolgáltatás kötelezettsége alól teljesen mentes. Ezúton Is felkéri a közélel­mezési hivatal a sertéstartó gazdákat, hogy sertéseiket a rendelkezés alapján kötelesek mielőbb bejelenteni és a sertés levágása alkalmával előzetesen sertésvágási engedélyt a hiva­taltól kikérni, mert mindazok, akik sertéseiket be nem jelen tik, vagy sertésüket a hivatal sertésvágási engedély nélkül vágják le, szigorúan lesznek megbüntetve és ezenkívül a vágási engedély nélkül ievá gott sertés teljes egészében el lesz kobozva. A Közellátási Minisztérium a vármegye közönsége részére sőt utalt ki A só a közeljövőben meg is étkezik, és kiosztásra kerül. A közellátási jegyek egy szelvényére sremélyeukint 15 dkg só kerül kiosztásra a megállapított áron. Béla, Szunyogh József, Ladányi Zo tán, Etlényi László, R^pka Jó­zsef, Prokob Béla, Valent Varga Pál, Bajzáth József, Bajzáit) István, Bodnár József, Bshne Miklós, Héla János. Az itt felsoroltak az iktatőszámok átvétele céljából jelentkezzenek a Magyar Kommunista Párt sátor­aljaújhelyi hadifogoly irodájánál Széchenyi-tér 8. szám alatt. augusztus ZS-ig időpontig a bérbeadó a bárlelet a bérfizetési kötelezettség elmulasz­tása cimén nem mondhatja fel. A szolgálati vagy Jmunkabér- viszonyban álló bérlők részére a bérbeadó a munkaadói igazolás beszerzésére megfelelő türelmi időt köteles adni. A pénzügyminiszter a Magyar Közlöny augusztus 11 -i számában közzétett 153.299/1946. sz. rende­letével egyidőben intézkedett az­iránt, hogy akik az 1946. évi augusztusban esedékes házadó- előleget szeptember 5-ig befizetik, az adópótlék felszámítása alól mentesülnek. pitott úron beszolgáltatni. Ä Magyar Kommunista Párt Haditogoly Irodájának felhívása 5. oldal. Gyors riport a pártmunkánkról Sürgés, forgás van a pártban, Az aktivük nagy munkában. Tagtoborzás forlnlvédés, Pártbiróság, beldézés, Faliújság, Zempléni Nép, Emilt egy cikk, amott egy kép. Panaszláda, közellátás, Felfüggesztés, internálás. Közmunkaügy, falukérdés, lit egy vita, ott egy sértés, Rohammunka, szabotdlás, Revízió, B listázás, Munkásegység, Szövetkezet, Tüntetés, mely megszervezett. R. gárda és kulturgdrda, Propaganda forintbálra, Politika, közlekedés, Helyeslés és veszekedés, S megoldódik sok probléma, Ami ma csak itten téma. Ha gyomroddal vannak bajok, Szól az egyik, orvos vagyok, Ingyen segít, ingyen kezel, Az ügyvéd is ingyen perel. Életednek tartalmat ad, Hogyha Te is aktíva vagy. Elvtárs. siess fel a pártba, 3 kezdjél bele a munkába. Melyik korcsmában inspekciózik a gyógyszerész ár? Tisztelt Szerkesztőség l Közérdekből szíveskedjenek so­raimat nb. lapjukban közzétenni. Folyó hó 13 án este 8 órakor az utcán sétálva megszólított egy leány, aki az inspekciós patika után érdeklődött. Mint mondotta édesanyjának van szüksége, hogy gyorsan elkészíttessen egy receptet. Megtudtam, hogy az „Üdvözítő“ gyógyszertár inspekciós, melynek vezetője Rákosfalvi Zoltán gyógy­szerész. Csengenünk, a gyógy­szertárban azonban nem volt senki. Az ajtón két cédula volt, az egyi ­ken a felírás: „Ez a gyógyszerár tart éjjeli szolgálatot.* A másikon „lakásom: gr. Széchenyi Wolkeu- stein Ernőné-utca 10. szám“. El­mentünk a gyógyszerész ur laká­sára, de hiába. Az alkalmazottja azt a felvilágosítást adta, hogy: „Vendégségben vannak*. Kerestük ott is, de nem voltak a megjelölt helyen. Két hosszú óráig mentünk az utcán és megállítottunk min­denkit, hogy érdeklődjünk az inspekciós gyógyszerész ur után. Egy rendőrt is megszólítottunk és jelentettük neki, hogy a szolgálatos gyógyszertárban nincs senki. Végre megtudtuk, hogy a „kocsmában tart inspekciót mindig a gyógy­szerész ur“. Meg is találtuk a Karajz kocsmában, de nem akartuk zavarni a gyógyszerész urat, a leány nem merte reábizni édes­anyja komoly receptjét. De van­nak, akik talán reábiznák és ép­pen ezért ajánlatos lenne, ha nem a lakása címét Írná ki a gyógy­szertárra, hanem a kocsmát, ahol éppen inspekciózik. Még csak annyit, hogy a leány nevét megtudtam: Verő Ibolyká­nak hívják, Kisszárhegyen lakik, a Tátrai villában. Bizonyára szíve­sen áll rendelkezésére a hatósá­goknak. Tisztelettel: Aláírás. Pontos lakcím,

Next

/
Thumbnails
Contents