Népújság - Zempléni Népújság, 1945 (1. évfolyam, 15-66. szám), 1945 (1. évfolyam, 15-66. szám)

1945-09-06 / 41. szám

1. évfolyam. 41. szám Ara 3 pengő Sátoralaúlhely, 1945. szeptember 6. ZEMPLÉNI NÉPÚJSÁG A MAGYAR KOMMUNISTA PART ZEMPLÉNVÁRMEGYEI LAPJA - MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER VEZÉRCIKK HELYETT Bangoli a sirospatati iltimi taaliljamdl Kttlpolitikal hírek: Európa szén ellátása ezen az éven sok nehézségbe ütközik. A tengeren túli államok szállítani nem tudnak, ezért úgy hatá­roztak, hogy Ruhr-vidék fokozott kitermelésével oldják meg a szén ellátást. Angliában megszűnt a sajtó cenzúra. Moszkva és az egész Szovjet Unió ünnepli a győzelmet és a háború befejezését. A keleti tűzfészek széttaposása meg­hozta a békét. A Szovjet Legfelsőbb Tanácsa szeptember 3-át győzelmi ünnepnek nyilvánította. Sztálin generalisszimusz ebből az alkalomból rádió beszédet mondott a Szovjet népeihez. A görög helyettes miniszterelnök lemondott. Csehszlovákiában nagy gyermekparalizis járvány dühöng. Angliából fognak gyógyszert Prágába szállítani. 24 ágytdörgés Moszkvában. A Szovjet nép lelkesen ünnepli Sztálin generalisszimuszt és a hős Szovjet katonákat. A Szovjet Unió belépése a Japánok elleni háborúban, a háború elhúzódását akadályozta meg. A világ fölött a béke és a győze­lem lobogója leng. A Groza kormány Moszkvába érkezett. Groza látogatást tett Sztálin generalisszimusznál. Franco tábornok utasítást kapott, hogy vonja vissza hatósá­gait azokról a területekről, ahová 1940-ben helyezte. Tokió megszállását az amerikai csapatok holnap kezdik meg. Mennyit kell beszolgáltatni? A Magyar Nevelők Szabad Szak- szervezetének sárospataki és sátor­aljaújhelyi csoportja, átképző tan­folyamra gyűlt össze Sárospata­kon. Az iskolai év küszöbén, a legutolsó pillanatban valósult meg a gondolat. Éreztük ennek szük­ségességét, fontosságát, felhivtuk lapunkon keresztül az illetékeseket. A tanfolyam egybegyült. Sokan voltak. Bodrogköz eldugott helye­iről is eljöttek, mindenki várta, hogy végre megkapja az utravalót, amit uj helyzetünk parancsol, kíván. Átnéztük a tanfolyam anyagát. Minden előadás címében szerepel a »demokrácia“ szó. A mozaik- szemen összeállított tárgysorozat semmi logikát, semmi következe tességet nem árul el. A központi kiküldött és az egri előadók mel­lett helyi nevek szerepelnek. A tanfolyam befejeztével meg kell vizsgálnunk, mennyiben szol­gálta az átképzés a kitűzött célt. Bálintné Kovács Erzsébet köz­ponti előadó négy előadásba pró­bálta a tanfolyam hallgatóit meg­győzni azokról az elvi kérdésekről, amelyek nélkül a tantermek leve­gői még ma is helytelen szemléle­tek mentsvárai lennének. Népi de­mokrácia felé haladunk. Az iskola és a nevelő munkája ennek a cél­nak a szolgálatában álljon. Azok a jelszavak, melyek a múlt rend­szer jellemzői voltak: keresztény­ség, hazafiasság stb., helytelen ér telmezésben és beállításban semmi másra nem voltak jók, mint arra, hogy az uralkodó osztályok biz­tosítsák uralmuk létfeltételeit. Ezek az osztályok pedig önző érdekeik szolgálatával gondoskodtak arról, hogy figyelmen kivül hagyják a nép kívánságait, jogos érdekeit. A népi demokrácia munkása, a né­pért dolgozó nevelő a múlt téve­déseit felismerve találja meg a he­lyes utat. Az előadó igyekezett feladatait az utasításoknak megfe­lelően elvégezni, mégis sajnálatos tény, hogy az ott összesereglet ta­nítói kar a kiküldött előadó meg­állapítását sokszor nemtetszéssel fogadta. Különösen és érthetetlenül hang­zott Lukács József újhelyi tanár nagy tetszéssel fogadott előadása. Úgy éreztük, mintha 1939. egyik szemináriumán vennénk részt. »Történelmi koreszmék“, valami ilyen cimü fedte előadásának lénye­gét. Mindenről volt szó, de kor­eszmékről egyaránt nem hallottunk. Annál erősebben zuditotta hallgatói felé lelkiségét, amit egyszerűen igy nevezhetnénk ma: fasiszta. Ilyen tapintatlanul, meggondolatlanul, idő­szerűtlenül beszélni átképző tan­folyamon !! Érthetetlen számunkra. Meg vagyunk alázva, porig sújtva, a történelem legnagyobb tragédiája szakadt reánk az elveszett háború­val, netn látunk kiutat, egyetlen kiutat, egyetlen megoldás van Deák Ferenc i bölcsességgel hallgatni, visszavonulni. Bizony jobb lett volna még a tanfolyam előtt Lukács tanár urnák is ezt a bölcsességét alkalmazni. A sovinizmus^ a naci­onalizmus megbotránkoztató hirde­tője volt a beszéd. És ami a leg­jobban lehangol: a hallgatók visel­kedése. Zugó tapsban együtt tün­tettek az előadóval. Komolytalan, meggondolatlan hangok. Nincs értelme, hogy a hozzászólások és egyébb helytelen esetek felett tovább elmélkedjünk. Azonban véleményünket nem hallgathatjuk el. A magyar nevelői karnak szük­sége van átképzésre. Az uj körül­mények különös gondot kívánnak. Gyermekek és az ifjúság széles tömegei várják, hogy felelősséggel biró irányítók utat mutassanak. A pataki tanfolyam után joggal kérdezhetjük van e biztosíték a magyar dolgozó társadalom számára a nevelői karban? Tudatában van e hivatásának, tud e dolgozni azon a2 utón, amely annyira világos és egyenes? Bízunk abban, hogy a nevelők széles tömege megtalálja helyét a mai életben, munkása lesz a népnek, a népi demokráciának. Észrevételeink után pedig bízunk abban, hogy Lukács Józsefek nem fogják rontani a tantermek levegőjét és vagy meg fogják találni ők is a helyes utat,-vagy pedig valójá­ban visszavonulnak. A Közellátásügyi Miniszter 102.000— 1945. K. M. sz. rendetete 4. §, 1. A gazdálkodó köteles a kenyér- gabonából learatott terület minden ka­taszteri holdja után az alábbi mennyi­ségeket a cséplés befejezésétől számított 15 nap alatt valamelyik vásárlással meg­bízott kereskedőnek (az alábbiakban: kereskedőnek) hatósági áron megvételre felajánlani. Ha a learatott terület: A francia szocialista párt a fran­cia radikálszocialista párt legutóbbi megbeszélései eredményesen vég­ződtek. Megegyezés jött létre arra vonatkozólag, hogy a radikál-szoci- alista, a szocialista és a kommunista pártok, valamint az »Emberi Jogo­kat Védő Liga“ jelöltjei a küszöbön álló választások során együttmű­ködnek. Az együttmőködés kiterjed a választási kampányra és a válasz­tás utáni együttműködésre. 25 kg. 2 kát. holdnál nagyobb de 4 kát. holdat nem halad meg, 50 kg, 4 kát. holdnál nagyobb de 6 kát. holdat nem halad meg, 60 kg, 6 kát. holdnál nagyobb de 8 kát. holdat nem halad 90 kg, 8 kát. holdnál nagyobb de 10 kát. holdat nem halad meg 100 kg, 10 kát. holdnál nagyobb de 20 kát holdat nem halad meg 110 kg, 20 kát. hold­nál nagyobb de 30 kát. holdat nem ha­lad meg 150 kg, 30 kát. holdnál na­gyobb 50 kát. holdat nem halad meg 200 kg, 50 holdnál nagyobb 250 kg. E pártok jelöltjei kötelezik magu­kat arra, hogy hűek maradnak a Nemzeti Ellenállási Tanács program­jához, amelyet kormányprogramnak tekintenek. Megegyezés jött létre a pártok árnyának megfelelő kor­mányalakítás elvére nézve is. A választások- lefolytatása során felmerülő kérdésekre vonatkozólag az együttműködő pártok további megbeszéléseket folytatnak. 2 kataszteri holdat nem halad meg ü három munkáspárt megegyezett Franciaországban

Next

/
Thumbnails
Contents