Zempléni Kisujság, 1947. január-november (1. évfolyam, 1-49. szám)
1947-01-05 / 2. szám
Találkozom az utcán régi barátommal, akit bosszú idő óta nem láttam. Rövid beszélgetés után elhatározzuk, hogy bemegyünk egyik vendéglőbe és ott folytatjuk az eszmecserét. A terem ahová belépünk, majdnem üres. Még két asztalnál ülnek, fáradt,' unottarcu emberek; egy férfi újságot olvas, egy másik levelezőlapot ir, ceruzával. A hölgy, aki vele szemben ül, nagynénje, vagy anyósa lehet. Nem tudom megsérteni annak a feltevésével, hogy a felesége. Mi kelten leülünk egyik szerény asztalkához és beszélgetünk. Fontos, komoly dolgokról, családjaink sorskerdéseiről. Halkan, nyugodtan, kerülve minden föltűn est. Egy-egy ugynevezett fröccs van előttünk. Miért irom le mindezt ilyen részletesen? Azért, hogy érthető legyen az a nem kimondottan kellemes meglepetésünk, amelyben néhány percnyi ott tartózkodásunk után részünk volt. ismétlem: komolyan, csendesen beszélgettünk. A leghalványabb jelét sem mutattuk annak, hogy mulatni akarunk. És mégis... Egyszercsak beleszól a beszélgetés sunkbe egy hattagú cigányzenekar és közli velünk hegedű-, cimbalom és nagybőgő szóban, hogy: Kidőlt a fa mandulástól. Ha kidőlt, kiváltképen, ha mandulástól együtt dőlt ki, ez minden esetre sajnálatos, de én ebben az ügyben érdektelen vagyok, én nem váltam el a rózsámtól, mint ősszel fa a levelétől, bocsánat, nekem az esethez semmi közöm. Miért magyarázza hát nekem és az én komoly barátomnak bat zenész makacs kitartással. Utóbb még enekelve is ezt a megható eseményt olyan éles letorkoló, bocsánat tolakodó hangon, hogy mi kénytelenek vagyunk abbahagyni beszélgetésünket és egymásra nézni bosszankodó tanácsta- ansággai: mit tegyünk? Mit tegyünk? Mondjuk meg a kitűnő művész uraknak, hogy hagyjanak minket békén, semmi sincs tőlünk távolabb, mint a cigányos mulatás szándéka, ne fáradjanak, pénzünk is szűkén van, kár az érzelmi kitörésekért ének és muzsika szóban, megmaradunk mi csendben is, sőt csak akkor maradunk itt, ha csend lesz,'mert érteni akarjuk egymás szavát s ehhez talán mégis csak jogunk van? Elhatároztuk, hogy megmondjuk és meg is mondtuk. Nem gondolunk arra, hogy súlyos következménye lesz ennek az eljárásunknak. A primás vérig sértve húzódott vissza asztalunktól, olyan arckifejezéssel,, amely nem hagyott kétséget aziránt, hogy az elképzelhető leglesujtóbb véleménnyel van az „igazi művészet“ iránti érzékünkről. De ezzel még nem ért végett a kínos affér. A felháborodást követte a bosszuálíás. A, zene, bár most már távolabb az asztalunktól, olyan vad for- tissimóba csapott át, hogy szegény dobhártyánkat csak sürgős távozással tudtuk kimenteni a halálos veszedelemből. A néptelen utcán sétálva, beszélgetés közben visszatértünk erre a furcsa kis élményre. Komoly, okos barátom ezt mondta: Tudod, hogy én ebbeji az egyszerű, nyilván naponta megismétlődő bagatell esetben szimbólumot látok? Mintha a mai magyar közélet tengerének egy vizcseppje volna az, amtt most átéltünk. Tolakodó törekvés arra, hogy felgyújtsák, érzelmi kitörésekre ragadják, megmámoritsák és értékei elpo- csékolására csábítsák a népet. És = szörnyű, dühös sértődés és bosszuáH lás azért, mert a mi józan, komoly, értelmes népünk csak annyi érdeklődést mutat produkcióik iránt, mint amennyit ma este mi mutattunk. — Képzelem, milyen lelki háborgás dúlhat egy-egy öntelt, 'politikai cigányprímás-népszónokban, amikor a?t kell látnia, hogy zseniális okfejtései iránt senki sem akar érdeklődni s ha mégis akadnak, akik meghallgatják, ezekkel a hallgatókkal igazán nem lehet oka büszkélkedni. Egy régi tréfa jut erről eszembe az egyszeri „nagy színészről“, aki mogorván maga elp meredve ült a kávéházi asztal mellett, itta a konyakot és rágta a cigarettavégeket egy tragikus hős zord fenségével. — Miért van a mester ilyen elkeseredett hangulatban ? — kérdezte a „főur“ egyik színházi újságírótól. — Szerelmes — jelentette ki a riporter egyszerűen. — Kibe, ha szabad érdeklődnöm? — Önmagába. — Akkor miért van úgy elkeseredve ? — Azért, mert nincs neki konkurense. A tréfa régi, de azok politikai nagy színészek, akikre ráillik, fájdalom, nagyon is maiak. Munka- és állás- nélküliek figyelem! Mindazok, akik valamely maguk által választott más pályára való ingyenes átképzésüket igénylik, jelentkezzenek az Állami Közmunkaügyi Hivatalnál (Sátoraljaújhely Molnár István u. 2. sz. 1. em.) Jelentkezésük alkalmával jelöljék meg azt a szakmát, amelyre magukat tanfolyamra való jelentkezéssel átképezni kívánják. A helyi viszonyokra figyelemmel átképzési tanfolyamokat tervezünk a borászat- szőlő- és gyümölcskezelés, kertészet körében. Könyvelés, gép- és gyorsírás, pénztárkezelés, bérelszámolás stb. feladataira, üzemi- és ipari pályákra, mint például üzletszerző, könyvügynök, órás, villanyszerelő stb. A tanfolyamok indításánál elsősorban arra leszünk tehintettel, hogy & jelentkezők milyen pályára kívánják magukat átképezni. Írásbeli, vagy személyes jelentkezést a fenti cimre január 20.-ig kérjük. Bár a minisztérium az átképzési tanfolyamok résztvevőit ezidőszerint még elhelyezésről biztosítani neiß tudja, mégis kívánatos, hogy minél nagyobb számmal jelentkezzenek azok, akik önként kívánják átképzésükét A tanfolyamok a megye székhelyén lesznek. Várlak fiam Laci.. Telnek múlnak su’yos idők Édesanya vár fiára Fel-fel sóhajt „Laci fiam !" Nem várlak e mindhiába? Régi gúnyát toldoz-foltoz — Örömhír jött.a postáról —- Fogoly fiának kell ez mert Hazajön Oroszországból... Könnycsepp gördül a szemébe' Boloog anyák aranykönnye Igaz lenne ? Nem csak álom Laci mégis hazajönne?... Várlak fiam gyere lelkem Me'egházi szép virágom Nincs boldogabb anya nálam Ezen a kerek világon. El is indult beteg testtel Laci fiú a fogságból Mégis siró virág nyílik Messze fekvő sirhaníjárói... Laci meg halt '■>!. Nem Üdére ez ? Szívfacsaró nehéz álom, Koromsötét gyászfeliegek ülnek a családi házon. Kinyílik a régi szekrény Benne Laci szép ruhája Simogatja csókolgatja Megremeg a siró szája Nem adja el dehogy adja Itt van a kis unokája Ha legény lesz, jó lesz néki Édesapja uj ruhaja Imádkozik az Istenhez Templomba ül sok időre Várja, hogy az unokának Meg legyen az esküvője... Irta: Cinke István Kisgazda Amit Hét ember tudsz egész világ tudja Kortörténeti jegyzetek A szélsőbaloldali, hiperdemokrata Vezető Politikus gyengélkedik. Nem képzettség és szaktudás tekintetében, Ften ments ától a vakmerőségtől, hogy ezt fel merészeljük tételezni róla s egyébként is... O rátermett ember, mi szüksége van neki olyan bagatell, nyárspolgári erényekre, mint amilyen a képzettség, a tudás, a szakmai gyakorlat, s az úgynevezett műveltség általában ? De, — hangsúlyozzuk, — ez a téma nem is tartozik ide, erről majd beszéljünk máskor. „Máskor s tán máshol ,.— hogy Ady Endre szép szavait idézzük, már csak annak a demonstrálására is, Hogy ütterátus emberek vagyunk. A Vezető Politikus betegsége tisztára fizikai és könnyű, egyszerű, szerény bajocska, amely talán éppen egy kevésbbé könnyű, egyszerűen és szerénynek alig mondható vacsora elfogyasztásának utókövetkezménye. Dehát, nem a betegség nagysága a fontos, hanem a betegé, — gondolta magában, (hangsúlyozzuk : magában) a Vezető Politikus és befeküdt egy előkelő és költséges budai szanatóriumba, oda, ahová ezelőtt csak a százszor áthozott kapitalistáknak és feudális nagyurak- nak volt bejáratuk. Az előkelő betegeskedéshez hozzátartozik az,is, hogy az embert meglátogassák a hozzátartozói, a baráti és. .. főleg az újságírók. Nélkülük nem lehet élni egy Vezető Politikusnak, Ezúttal a látogatók első csoportjáról van szó. A hozzátartozókról. Ezek közül is a legfontosabbrói, a feleségéről. Az előkelő szanatórium előtt hasonlóan előkelő gépkocsi áll meg, amelyet elegáns, egyenruhás soffőr vezet. Ez a soffőr nyilván valami ■ furcsa természetű, szeszélyes ember, valóságos különc, amatör magántudós, aki a történelmi kútfők szenvedélyes tanulmányozása utján rekonsluálta egy letűnt kor sajátságos szokásait udvariassági formáit, modorát és szellemét s úgy nyitotta ki a gépkocsi ajtaját, olyan mozdulatokkal és olyan szavakkal, mintha ... legalább három évvel ezelőtt élnénk. Maga volt a hamisíthatatlan, valóságos, tőrőlmetszett kultúr- história . . . Mindezt élénken figyelte a szanatórium személyzete. A kezelőorvos is. Amikor a kitünően öltözött hölgy belépett, perzsabundában, fancia par- főm illatfelhőjében és bemutatkozott, — a szegény fehérkabátos dók.. torka alig tudott szóhoz jutni nagy meglepetésében. —- Isten hozta, kezeit csókolom ... — dadogta zavartan és elfogultan, — bocsánat, én nem is tudom hirtelené- ben, hogy a fennálló törvények és rendeletek szem előtt tartásával vol- taképen milyen megszólítást is használjak, én ... A hölgy könnyed mozdulatot tett ragyogóan manikűrözött kezével. És mosolygott, Fölényesen. És ezt mondta : — Tudja mit ? Mellőzzünk minden formaságot. Szólítson egyszerűen kegyelmes asszonynak ! Szegény zavart, elfogult doktbrka mit ehetett ilyen körülmények között? Szólította a hölgyet egyszerűen. Formaságok nélkül. Hiperdemokralikusan. Kegyelmes asszonynak ... II Az egyik szélsőbaloldali gondolkozása erősen aktiv, pártiskolát végzett hölgyvezér széles körben „népszerű,, városunkban. Ezt bizonyítják azok a becéző nevek is, amelyekkel tisztelni szokták őnagyságát. A leg- ujabbat tegnap hallottuk. Egy irodalmi műveltségű fiatalember a szerzője. Azt hisszük, rövidesen közkincsé válik Zemplén vármegyében. Így hangzik: „A Marxai társalkodó Újhelyi Vénusz.“ Irodalomtörténeti reminiszcencia van ebben a becéző megjelölésben, Néhai való jó Gyöngyösi István urunk jut eszünkbe és hires hősnője Széchy Mária, a Murányi Vénusz, Nekünk tetszik. Nana, félreértés ne legyen ! Csak az ötlet. Felelős kiadó.: Ruszinkó Jenő Megjelenik minden szombaton. Hirdetések milliméter soronként, Teleíon: 78 szám. Folyószámla: Magyar Általános Hitelbank Fiókja. Nyomatott: Vajda-nyomda Sátoraljaújhely.
